Jövőre csökken a parkolási díj a fővárosban

Vágólapra másolva!
A fővárosi parkolási díj csökkentését javasolja a Főpolgármesteri Kabinet. A javaslat szerint a parkolási alapdíj a mostani 120 forint helyett 100 forint lenne. Ez azt jelenti, hogy azokban a belvárosi zónákban, ahol most 240 forint a parkolási díj, jövőre 200 forint lesz.
Vágólapra másolva!

Januártól húsz forintos csökkentéssel száz forint lehet a parkolási alapdíj Budapesten, amennyiben a Fővárosi Közgyűlés is egyetért a városvezetés álláspontjával. A Főpolgármesteri Kabinet hétfőn az ötszázalékos állami áfacsökkentéssel párhuzamosan indítványozta az alapdíj mérséklését is. Az önkormányzat által meghatározott alapdíj összegéből képzik a parkolási társaságok a parkolási díjakat, a frekventáltabb területeken az alapdíj kétszerese vagy két és félszerese a parkolási díj.

Az alapdíj csökkentése azt jelenti, hogy azokban a belvárosi zónákban, melyekben most 240 forint a parkolási díj, jövőre 200 forint lesz - mondta az [origo]-nak Gy. Németh Erzsébet, a közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője. A javaslatot az MSZP és az SZDSZ is támogatja, ezért a december 20-i közgyűlési szavazáson biztosan átmegy a javaslat - mondta Gy. Németh Erzsébet.

A parkolási díj eleve csökkent volna amiatt, hogy jövőre öt százalékkal alacsonyabb lesz az általános forgalmi adó. A jegykiadó automaták azonban az ötszázalékos áfacsökkentést nem tudták volna kezelni, mivel fillér is szerepelt volna a végösszegben. Az automata pedig csak minimum ötforintos pénzérmét tud elfogadni, miközben a legrövidebb fizethető idő negyed óra. A várakozási alapdíj összegének pedig hússzal oszthatónak kell lennie. A kabinet tekintettel volt arra is, hogy a készpénzes díjfizetéshez még több aprópénzre lett volna szükségük az autósoknak.