Tanárával kellett verekednie egy állami gondozottnak

Vágólapra másolva!
Bokszmeccsel fegyelmeztek meg egy magatartászavarokkal küszködő állami gondozottat egy kecskeméti iskolában. Az alkalmi bokszmeccsen a saját nevelőjével kellett verekednie a 16 éves fiúnak, akit a városi kórház pszichiátriáján kezelnek - értesült a Népszabadság.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Képünk illusztráció

Nevelési célzattal alkalmi bokszmeccsen fegyelmeztek meg egy 16 éves állami gondozott fiút Kecskeméten - tudta meg a Népszabadság. A napilap értesülései szerint az ügyben vizsgálat indult. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon a bejelentést a kecskeméti megyei kórház egy orvosa tette. A 16 éves fiú a traumatológiai osztály ambulanciáján ugyanis azt mondta, arc- és fejsérüléseit a nevelője okozta. Ferenci László rendőrségi szóvivő a Népszabadságnak úgy nyilatkozott: két bejelentés is érkezett az ügyben novemberben, így a hatóság súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt kezdett nyomozni - egyelőre ismeretlen tettes ellen.

A kecskeméti Juhar utcai iskolában a Népszabadságnak senki nem vállalta, hogy nyilatkozik, mert féltek a megtorlástól. A lap úgy tudja, az eset november 14-én történt, amikor az állami gondozott fiú először verekedett társaival, majd törni-zúzni kezdett a szobájában. Ekkor az igazgatónő felszólítására a tornaterembe kellett vonulnia egy tanárral. A fiúnak bokszolnia kellett a nevelővel, hogy "levezesse a fölösleges energiáját".

A fiút másnap kórházba vitte a gyámja, amikor értesítést kapott arról, hogy a fiút megverték az iskolában. Kátainé Lusztig Ilonától, Bács-Kiskun megye gyermekjogi képviselőjétől a Népszabadság megtudta, hogy ő írásban tájékoztatta a gyámhivatalt és az iskola fenntartóját, a megyei önkormányzatot, ahol elrendelték az eset vizsgálatát.

A megyei főjegyző a lappal azt közölte: pénteken döntenek a megyei közgyűlésen az iskola igazgatója elleni fegyelmi vizsgálatról. Az indok "közalkalmazotti viszonnyal össze nem egyeztethető magatartás". A Népszabadság megkereste Tonács Évát, az intézmény vezetőjét, de ő nem akart nyilatkozni, amíg nem zárul le a vizsgálat.

A 16 éves fiút jelenleg pszichiátrián kezelik. A Népszabadság úgy tudja: korábban is voltak vele gondok, a rendőrségen két eljárást is folytatnak ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt. Korábban többször bántalmazta iskolatársait.