Spórolás nélkül roncsautóra elég a babakötvény

Vágólapra másolva!
A babakötvény összege túl alacsony ahhoz, hogy valóban ösztönözze a gyermekvállalást - véli az [origo] által megkérdezett szociológus. Ha a szülő és az állam nem tesz hozzá az állami támogatáshoz, a nagykorúvá váló gyerek 122 222 forintot kap kézhez a 18. születésnapján. Ennyi pénz már ma is csak 20 éves használt autóra, néhány hónapnyi albérletre vagy fél év költségtérítéses felsőfokú képzésre elég.
Vágólapra másolva!

"A babakötvény gesztusnak jó, de csak akkor ösztönözné a gyermekvállalást, ha jelentősebb összegről lenne szó" - mondta az [origo]-nak Pongrácz Tiborné, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa. A szociológus szerint csak a babakötvény miatt nem fognak az emberek gyermeket vállalni, de pozitívumként értékelhető, hogy a kormány foglalkozni kezdett a népességfogyás megakadályozásával. "Eddig ezt nem tartotta központi kérdésnek a kormány, ez a népesedési kormánybizottság korábbi anyagaiból is kiderül" - tette hozzá Pongráczné.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2005 januárja és szeptembere között 73 600 gyerek született, 2400-zal több, mint a tavalyi év azonos időszakában. A lassú emelkedés 2004 végén kezdődött, de mivel a halálozások száma is nőtt, a népesség fogyása folytatódott. 2005 vizsgált hónapjaiban ezer lakosra 9,8 születés és 13,4 halálozás jutott.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott: a babakötvény bevezetésével az a kormány távlati célja, hogy növelje a gyermekvállalási kedvet. Ha a parlament megszavazza a kormány törvényjavaslatát, 18. születésnapjukon legkevesebb 122 222 forintot kapnak majd kézhez a 2005. december 31. után született gyerekek. Az állam 40 ezer forintot helyez el a baba Start-számláján, melyet a szülő nyit meg valamelyik hitelintézetnél. A szakértői tárgyalások már megkezdődtek a bankok és a Pénzügyminisztérium között.

A babakötvény segítségével a szülők is takarékoskodhatnak a gyerek számára, évente legfeljebb 120 ezer forintot tehetnek a számlára, melyet nem terhel adó, sem illeték vagy járulék. Minél több pénzt takarít meg a szülő, annál nagyobb a számlára érkező állami befizetés is, ám az is számít, hogy mekkora a család jövedelme.Az emelt támogatási összeg révén egy alacsony jövedelmű család havi 2500 Ft-os megtakarítás után 500 Ft-os támogatásra jogosult, kétszer annyira, mint amennyit egy magasabb jövedelmű család kap.

Forrás: MTI
Forrás: MTI

A babakötvény más módon is kedvezne a rászorulóknak: azok a gyerekek, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásra jogosultak, 7 és 14 éves korukban további 30-30 ezer forintot kapnak majd. Az ő számlájukon 218 ezer forint gyűlik össze 18 éves korukra akkor is, ha a szülők egyetlen fillért sem tettek rá. Legjobban azok járnak, akik jogosultak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre, és szüleik meg tudnak havi 5000 forintot spórolni: ők 2 621 841 forintot kapnak kézhez nagykorúvá válásukkor.

Az [origo] által megkérdezett gazdasági elemzők szerint az infláció kiszámíthatatlansága és az euró bevezetése miatt lehetetlen megbecsülni, hogy mennyit érhet majd 18 év múlva az a 122 222 forint, amit mindenki megkaphat. Ez az összeg most, 2005-ben sem tudná jelentősen megkönnyíteni az életkezdést. Ennyi pénz ma a legtöbb felsőoktatási intézményben még egy félév költségtérítéses képzésre sem elég. 122 222 forintból csak 20 évnél is öregebb használt autót lehetne venni, az otthonteremtés pedig esélytelen: a nagykorúvá váló fiatal legfeljebb két-három hónapnyi albérletet fizethetne ki. Persze, ha valaki közben gyarapítja ezt a számlát, akkor ennél jóval nagyobb összegből gazdálkodhat.

Újhelyi István MSZP-s képviselő hétfőn bejelentette: a szocialista frakció kezdeményezni fogja, hogy az önkormányzatok is tehessenek felajánlást az újszülötteknek nyitott számlákra. Esztergomban, ahol már 2005 januárjától létezik ilyen kötvény, az önkormányzat 500 ezer forintot tesz a számlára a gyermek születésekor, és ezt minden évben további 50 ezer forinttal egészíti ki. A kedvezményezett 21 éves korában veheti fel az összeget, ha legalább egy szakmát szerez addigra, és ha esztergomi lakos marad.

Janecskó Kata