A kormány szerint Orbán téved áramügyben

Vágólapra másolva!
A kormányszóvivő közölte, hogy az unió statisztikai hivatalának kimutatása szerint nem igaz Orbán Viktor tegnapi állítása, miszerint a háztartási villamos energiáért többet kell fizetni Magyarországon, mint Ausztriában. Orbán hétfőn a parlamentben az úgynevezett luxusprofit elleni csomag megalkotására tett javaslatot, amelynek célja, hogy 10 százalékkal csökkenjen a háztartási villamos energia ára Magyarországon.
Vágólapra másolva!
Orbán csökkentené az áramcégek nyereségét/itthon/20051121orban.html

Orbán Viktor valószínűleg tévedés áldozata lett, amikor azt állította, hogy a háztartási villamos energiáért többet kell fizetni Magyarországon, mint Ausztriában - jelentette ki Batiz András kormányszóvivő kedden Budapesten. A Fidesz elnöke hétfőn a parlamentben egy olyan tanulmányból idézett, amely a lakosság és a kisebb kereskedelmi fogyasztók tarifáját együttesen tartalmazza, tehát abból nem derül ki, hogy mennyit fizetnek az áramért a magyar családok - mondta Batiz András a napi szóvivői tájékoztatón.

A tájékoztatón kiosztott háttéranyag szerint az unió statisztikai hivatalának kimutatása alapján 100 kWh villamos áram ára egy átlagos fogyasztású háztartásban 2005 januárjában Magyarországon 10,64 euró volt (adóval), míg Ausztriában 14,13 euró.

Orbán Viktor hétfőn a parlamentben az úgynevezett luxusprofit elleni csomag megalkotására tett javaslatot, amelynek célja, hogy 10 százalékkal csökkenjen a háztartási villamos energia ára Magyarországon, az áramcégek nyereségének terhére. A Fidesz elnöke szerint az új uniós tagállamok közül Magyarországon a legmagasabb a háztartási villamos energia ára, kétszer annyi, mint a balti államokban, negyven százalékkal több, mint Csehországban vagy Lengyelországban, de még az osztrákok is tíz százalékkal kevesebbet fizetnek, holott ott egy család háromszor annyit keres, mint Magyarországon.

Batiz András a Fidesz elnökének javaslatával kapcsolatban elmondta: a konkrét javaslatot még nem nyújtották be, azonban ha a parlament elé kerül, alaposan meg kell vizsgálni, s ha alkalmas rá, érdemben kell egyeztetni róla. Mint mondta, az ellenzék vezetőjének 1998-ban volt már egy hasonló javaslata, azonban kormányra kerülve már arról beszélt, hogy ezt nem lehet kivitelezni.

Azzal a kormány is egyetért, hogy ha egy mód van rá, ne dráguljon az áram, sőt, legyen kisebb az emberek villanyszámlája, ha ezt el lehet érni - közölte Batiz. Hozzátette: Magyarországon jelenleg a lakossági áram tarifáját a gazdasági miniszter rendeletben szabályozza a pénzügyminiszterrel egyetértésben. A tarifára a Magyar Energia Hivatal tesz javaslatot.