Vágólapra másolva!
Közzétették az Országgyűlés honlapján a mostani ciklusban kifizetett képviselői költségtérítések személyre lebontott, összesített táblázatát, valamint azt, hogyan alakult a képviselők alap- és pótdíjainak összege 1990 és 2005 között. Az adatokból kiderül, hogy több mint száz képviselő közel négymillió forintos költésgtérítést vett fel tavaly.
Vágólapra másolva!

Az összefoglaló szerint míg az 1990 júliusi adatok szerint a képviselők és az Országgyűlés elnökének alapdíja azonos, havi 32.500 forint volt, és a házelnök 58.500 forint pótdíjban részesült, addig 15 év alatt, 2005 januárjára, a képviselői alapdíj 210 ezer forintra, a házelnöki egymillió 365 ezer forintra emelkedett, a házelnöki pótdíj megszűnése mellett.

A törvényhozás tagjai, ha országgyűlési alelnöki, jegyzői, bizottsági elnöki, alelnöki, titkári, vagy bizottsági tagsági, illetve frakcióvezetői, vagy frakcióvezető-helyettesi posztot töltenek be, az alapdíj különböző százalékaiban meghatározott pótdíjban részesülnek.

Ma egy bizottsági elnök 210 ezer forinttal egészíti ki alapdíját, akárcsak a frakcióvezető-helyettesek. A bizottsági tagok 84 ezer forintos pluszért vesznek részt a szaktestület munkájában, és a frakcióvezetők 252 ezer forintért vállalják a képviselőcsoportja irányításával járó többletfeladatokat.

Az Országgyűlés alelnökeinek alapdíjához havi 378 ezer, a jegyzőkéhez 147 ezer, a bizottsági alelnökökéhez 168 ezer forint pótdíj járul. A képviselőknek utazási, szállás- és alkalmazotti költségtérítésre is jogosultságuk van.

A szállásköltség-térítés mértéke az alapdíj 50 százaléka - ez ma havi 105 ezer forintot jelent -, az pedig, aki Budapesttől számított 200 kilométeren túlról jár be parlamenti munkahelyére, akár 336 ezer forint utazási költségtérítést is zsebre tehet havonta.

Az Európai Parlament magyar képviselőinek tiszteletdíja az idén havi 1.137.500 forint, amelyet nyelvvizsgapótlék egészít ki: felsőfokú C típusú nyelvvizsgáért 227 ezer 500 forintot utalnak, de még a középfokú A, vagy B típusút is díjazzák 68.250 forint erejéig.

A tavaly kifizetett legmagasabb költségtérítési tétel egész évre 3.801.600 forint volt, amelyet 108-an vettek fel a képviselők közül. A szállás-költségtérítést igénybe vevők (mintegy 280 képviselő) döntő többsége a legmagasabb összeget, 1.188.00 forintot kapta.