Elégedetlenek elnökükkel az üdülési alapítvány kurátorai

Vágólapra másolva!
Megelégelte az elnök vezetési gyakorlatát a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kuratóriumának többsége. A kurátoroknak elegük van, hogy az elnök a kuratórium nélkül egymaga dönt esetenként többszázmilliós kiadásokról, és a személyi kérdésekben sem hallgat rájuk. Az elnök szerint ugyanakkor csak arról van szó, hogy a kurátorok nem ismerik az alapító okiratot - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, véglegesen megromlott a viszony a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) kuratóriumának elnöke és tagjainak többsége között - írja a Népszabadság. A lapot többen is felkeresték a kurátorok közül, hogy a nyilvánosság elé tárják a kialakult állapotot.

A kurátoroknak nem tetszik, hogy Az elnöki posztot 2003 óta gyakorló Karácsony Mihály úgy tekint pozíciójára, mintha a kurátorok bevonása nélkül lenne jogosult jelentős összegű kiadásokról dönteni. Nehezményezik, hogy nem szólhattak bele, kit bízzanak meg az MNÜA arculatának átalakításával, és nem adhattak javaslatot a kivitelezésre, és az üdülésicsekk-forgalmazás 25 milliós reklámkampányáról is egyedül döntött az elnök. Az elnök arról is maga döntött, hogy az alapítvány 450-500 millió forintos beruházással saját székházba költözzön Herminamezőn, jóllehet ezt vitatta a kuratórium - mire az elnök megsértődött, és azóta össze sem hívja a testületet - állították a lapnak a névtelenséget kérő kurátorok.

Nem jut zöldágra a testület és az elnök az alapítvány által felosztható támogatásokról döntő Nemzeti Üdülési Szolgálat ügyvezetőjének személyéről sem. Előbbi kitart az eddigi mellett, utóbbi új embert akar az idén 800-900 millió forint odaítéléséről rendelkező posztra.

Karácsony Mihály a lapnak cáfolta, hogy "robbanásig feszült" lenne a helyzet a kuratóriumban. Szerinte csak arról van szó, hogy néhányan nem ismerik az alapító okiratot, vagy nem fogadják a testület abban meghatározott feladatát és hatáskörét. Mint közölte, sok kurátor meg sem jelenik az üléseken, helyette beadványokat és feljelentéseket ír. Karácsony szerint a testület augusztus 19-én is ülésezett. Szerinte a személyi kérdésről kirobbant vitának a lényege, hogy "Egyesek nyomást akarnak gyakorolni a húszmillió forintot meghaladó évi jövedelmet biztosító állás betöltése érdekében" - mondta a Népszabadságnak.