Nem kapott pénzt a szegedi rektor a hallgatói díjakból

Vágólapra másolva!
Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora kategorikusan visszautasít minden olyan, a sajtóban megjelent tényállítást, amely szerint ő vagy elődje, a felsőoktatási intézmény rektoraként a Budapest Média Intézet hallgatói által befizetett szolgáltatási díjból juttatást kapott volna - közölte az Keczer Gabirella, az egyetem szóvivője.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzetben nyilvánosságra hozott "Megállapodás"-nak az a rendelkezése, hogy a beszedett díjak 2,4 százaléka a rektort illeti, arra vonatkozik, hogy az az összeg az egyetemi gazdálkodásban külön költséghelyre kerül, amely a "Rektor" megjelölést viseli - derül ki az egyetem közleményéből.

A "rektor" kifejezés az egyetemi szerződésekben és dokumentumokban nem az intézményt vezető személyt, hanem a költséghelyet jelöli, egy költségvetési rovatot, amelyen szereplő különböző bevételek felhasználásáról a mindenkori rektor dönt. Ugyanilyen költséghely a megállapodásban szereplő "BTK" és "Kommunikáció szak" is, melyek esetében az összeg felhasználásáról a dékán, illetve a szak vezetője dönt.

Az egyetem vezetője nyomatékosan felszólította a sajtó munkatársait, hogy a jövőben tartózkodjanak a Szegedi Tudományegyetemet, a személyét és elődje személyét illető valótlan tények állításától, híresztelésétől vagy valós tények hamis színben történő feltüntetésétől. Ellenkező esetben sajtó-helyreigazítási eljárást, illetve személyiségi jogainak megsértése miatt kártérítési pert kezdeményez - áll az egyetem közleményében.

A közelmúltban kirobbant botrány nyomán indított nemrég belső vizsgálatot a Szegedi Tudományegyetem a Budapesti Médiaintézet hallgatóitól jogtalanul beszedett díjak ügyében. Az oktatási ombudsman három diák panasza miatt indított vizsgálatot az ügyben, majd ajánlást fogalmazott meg a Szegedi Tudományegyetem számára: az államilag finanszírozott képzésein szüntessék meg a tandíjat és a jogszerűtlenül beszedett pénzt fizessék vissza.

[origo] / MTI