Bizalmatlansági indítvány az FKGP-elnök ellen

Vágólapra másolva!
Többségükben Kovács István József pártelnök elleni bizalmatlansági indítványt írtak alá a megjelentek a Független Kisgazdapárt XVIII. kerületi szervezete által összehozott szombati "alapszervezeti kongresszuson", amelyre a kerületi székházban került sor.
Vágólapra másolva!

Engelmann József, a XVIII. kerületi szervezet elnöke, aki egyébként július 30. és augusztus 12. között az Országház előtt folytatott éhségsztrájkot, elmondta: várják a legfelsőbb bírósági felülvizsgálat befejezését, amely pontot tesz a pártelnöki jogi problémákra. Jelenleg Kovács István József be van jegyezve pártelnökként, de a Fővárosi Bíróság - nem jogerősen - illegitimnek találta a választást lebonyolító nagyválasztmányi ülést. A korábbi pártelnöki aspiráns, Hegedűs Péter elnöksége sem jogerős.

Engelmann a rendezvény utáni sajtótájékoztatón eredményesnek nevezte a fórumot. Megjegyezte, hogy a rendezvény részvevői, várva a hatóságok nyomozati munkájának befejezését, elutasítják az FKGP székházának eladását. A pártalkotmány értelmében a székház, ingatlanok eladására és más fontos döntésekre csak a nagyválasztmány jogosult - mondta Engelmann.

A sajtótájékoztatón szóváltás alakult ki Engelmann és Takács András, az FKGP - a rendezvényen párttagként megjelent - szóvivője között, akinek információi szerint a székház említett eladását az motiválja, hogy a pártnak legyen pénze a 2006-os országgyűlési választásokra. Engelmann szerint viszont Kovács István József kezdeményezéséről van szó. Közölte: fontolgatja, hogy ő is beszáll a perekbe, és bizonyítani tudja a bejegyzett pártelnök csalásait, illetve hogy félrevezette a bíróságot.

A szombaton egybegyűltek állítólag a párttagság 75-85 százalékát reprezentálták, Budapestet, valamint több megyét képviselve. A tanácskozáson országos nagygyűlést is kezdeményeztek szeptember 17-re, amelyre - Engelmann József szavai szerint - Kovács István József is "rászervezett" egy másikat, Szolnok városában, és szombaton a párt székházában egy másik fórumot hívott össze, párhuzamosan az alapszervezeti kongresszussal.