Gyerekmentőt vetnek be szeptembertől a fővárosban

Vágólapra másolva!
Gyorsabbá teheti a balesetet szenvedett gyerekek ellátását az a speciális mentőkocsi, amit szeptembertől vetnek be a fővárosban. A 12 millió forintba kerülő mentő addig részesíti elsősegélyben a gyerekeket, amíg megérkezik a hagyományos mentőkocsi. A beteget nem szállítja kórházba, helyette új helyszínre siet.
Vágólapra másolva!

A belestet szenvedett gyerekek gyorsabb ellátását teszi lehetővé az a speciális gyermek-mentőorvosi kocsi, amit kedden adott át az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ) a Magyar Gyermekmentő Alapítvány. A 12 millió forintba kerülő speciális Ford Focus minden olyan eszközzel rendelkezik, ami az intenzív szintű gyermekellátáshoz szükséges, van benne újraélesztő készülék, defibrillátor, intubáláshoz, valamint sebellátáshoz szükséges eszközök.

A tervek szerint az autót vezető szakorvos addig részesíti elsősegélyben a baleset szenvedett gyermeket, amíg a helyszínre nem érkezik a hagyományos mentőautó. Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője az [origo]-nak elmondta: a speciális jármű azért gyorsíthatja fel az elsősegélynyújtást, mert a beteget már nem szállítja kórházba, hanem újabb helyszínre siethet. Az egyelőre egy darab speciális mentő szeptember elsejétől áll szolgálatba a fővárosban és a környékén.

Az új jármű az OMSZ mentőellátást javító programjának része. Ennek első lépéseként indult az ún. MICU jármű, amely biztosítja a beteg intenzív szintű szállítását az ország különböző kórházai között. Augusztus elején pedig motoros mentőt vezettek be kisérelti jelleggel Balatonlellén. A motorbiciklis mentő a dugók és az országúti balesetek esetén könnyítheti meg a sürgősségi ellátást.