Nem hisznek a bringások a pesti bicikliparadicsomban

Vágólapra másolva!
A kerékpárosok számára is élhetővé próbálja tenni Budapestet az a fővárosi önkormányzat által kidolgozott javaslatcsomag, amelynek értelmében évente 15-20 kilométer bicikli út épülne a fővárosban. Az infrastruktúra fejlesztése mellett a főváros a bringások életét megkönnyítő jogszabályokat is ígér. A kerékpáros szerveztek jónak tartják a javaslatokat, azok megvalósulásában azonban kételkednek. Eddig évente legfeljebb 1-2 kilométer bicikli út épült.
Vágólapra másolva!

Múlt héten küldte el a Főpolgármesteri Hivatal a kerékpáros szervezetek képviselőinek azt a javaslatcsomagot, amelynek értelmében idén 23 kilométer bicikli út építése kezdődne meg Budapesten. Tiba Zsolt, a fővárosi önkormányzat főjegyzője az [origo]-nak elmondta: a javaslat koncepcióváltást jelent, az elmúlt évekhez képest, amikor évente legfeljebb 1-2 kilométer új út épült. A javaslat értelmében az évenkénti útfelújítások keretében rendszeresen épülne újabb 15-20 kilométer kerékpárút.

Idén a Budaörsi úton, a Nagytétényi úton, a Pesti úton épülne bicikli út, valamint a Bem rakparton a jelenleg járdán futó kerékpársávot az úttestre vezetnék ki. A javaslatcsomag része, hogy a kerékpárosok igényeihez igazodó biciklitartókat helyeznének ki az utak mentén. A főváros jogszabály módosítással szeretné elérni, hogy az új épületek, irodák, bevásárlóközpontok építése esetén ne csupán az autók, hanem a kerékpárok számára is biztosítsanak parkolóhelyet. A fővárosi önkormányzat szeretné elérni azt is, hogy a nyugat-európai országokhoz hasonlóan, Budapesten is lehessen kerékpárt szállítani tömegközlekedési eszközön. Ez utóbbi javaslatot azonban egyelőre a BKV nem támogatja.

A kerékpáros civil szervezetek (Hajtás Pajtás, Levegő Munkacsoport, Városi Biciklizés Barátai) pozitív kezdeményezésnek tartják a javaslatcsomagot. A fővárosi bringások eddig több demonstrációval hívták fel a figyelmet a kerékpáros közlekedés nehézségeire. Budapesten mindössze 140 kilométer hosszú bringaút van, ami a több ezer kilométeres úthálózatnak mindössze 1-2 százalékát teszi ki. Új utak elvétve épülnek, a meglévőket pedig a közlekedési jelek újrafestésén kívül nem újítják fel.

Kürti Gábor, a Hajtás Pajtás ügyvezetője az [origo]-nak elmondta: a főváros javaslatait örömmel fogadják, kérdéses azonban, hogy ezekből mi valósul meg. Többek között, hogy a bicikli utak építése során, a főváros ígéretének megfelelően valóban figyelembe veszik-e civilek javaslatait. A Bajcsy-Zsilinszky út jelenleg zajló felújítása során például kikérték a bringások véleményét. A biciklisek azt akarták, hogy az út két oldalán, az úttestből lecsípve alakítsanak ki kerékpárutat, ráadásul 1,5-1,5 méter szélességében, hogy biztonságban legyenek a nyíló autóajtóktól. Ezzel szemben jelenleg úgy tűnik, csak az egyik oldalán lesz kerékpárút, de az is elképzelhető, hogy csak a járdán hagynak helyet a bicikliknek.

A kerékpárosok lelkesebben fogadták a javaslat többi részét. Kürti elmondta: bátrabban használnának biciklit a fővárosaik, ha az épületekben és a bevásárlóközpontokban kötelezően lenne biciklitároló. A kétkerékkel közlekedőknek így nem kéne attól rettegniük, hogy ellopják a járművüket. Ugyancsak jónak tartja Kürti a csomag azon részeit, melynek értelmében a BRFK szankcionálná, hogy az autósok ne foglalják el a bringaútvonalat, a Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. pedig gondoskodna a kerékpárutak rendszeres takarításról.