Vágólapra másolva!
Sem törvénysértést, sem szakmai hibát nem talált a Legfőbb Ügyészség Kulcsár Attila kihallgatásában - jelentette ki Polt Péter legfőbb ügyész vasárnap egy rádiós műsorban. Szerinte az szegte meg a törvényeket, aki nyilvánosságra hozta a kihallgatásról készített videofelvételt.
Vágólapra másolva!

A Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyek osztálya belső vizsgálatot folytatott a kihallgatás körülményeinek feltárására, amelynek eredményét hétfőn hozzák nyilvánosságra - mondta Polt Péter az Info Rádióban. Polt szerint nem a K&H ügy főgyanúsítottját kérdezők, hanem a kihallgatásról készült videofelvételt nyilvánosságra hozók követtek el törvénysértést. A legfőbb ügyész kifogásolta, hogy a több mint 180 órás kihallgatásból csupán három órát rögzítő videofelvételekből vonnak le következtetéseket az ügyészséget kritizálók.

A nyilvánosságra került felvételen Kulcsár Attila jóval magabiztosabbnak tűnt mint vallatói, sőt, ő maga is gyakran kérdezett. Sokat sugdolózott ügyvédjével, aki gyakran szinte teljes egész mondatokat javasolt Kulcsárnak. Több szakértő is - jogászok és rendőrök egyaránt - élesen bírálták a kihallgatást vezető ügyészeket, szerintük amellett, hogy hibát hibára halmoztak, több ponton is megsértették a büntetőeljárásról szóló törvényt.

[origo]/MTI