Szombattól újra végig jár a 2-es metró

Vágólapra másolva!
Szombattól újra a teljes vonalon jár a 2-es metro - írja a Népszabadság. Teljesen átépítették a Batthyány tér, az Astoria és a Keleti pályaudvar állomásokat. A három állomáson megújították az üzemi tereket, a gépészeti berendezéseket, valamint kicserélték az elektromos hálózatot.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Fotó: MTI

Az öt évre ütemezett beruházás mostani munkáira 7,6 milliárd forintot költöttek. Ebből egyebek között teljesen átépítették a Batthyány tér, az Astoria és a Keleti pályaudvar állomást. A szakaszon június 11-e óta hetven napig dolgoztak. Pontosabban ennyi időre zárták le a Stadionok és a Deák Ferenc tér közötti állomásokat, mert a folyamatosan zajló rekonstrukcióban olyan munkálatokhoz értek, amelyeket nem lehetett a forgalom megtartása mellett vállalni. A három átépített állomáson megújították az üzemi tereket, s gépészeti berendezéseket, valamint kicserélték az elektromos hálózatot. Megújítottak három és fél kilométernyi vágányt, amelyen a korábbinál jóval csendesebben haladnak majd a szerelvények.

A Batthyány téri állomáson bővítették a peronszinti csarnokot. A jó állapotban lévő padlóburkolatot nem kellett cserélni, csak felcsiszolni. Az oldalfal kőburkolatát azonban elbontották és új, sík tűzi-zománcozott elemeket építettek be. Az Astoria állomáson a padló-, és az oldalfalburkolatot is felújították, s bővítették a légteret.

A Keleti pályaudvaron felcsiszolták a padlóburkolatot, az oldalfal kőburkolatának elbontásával pedig szélesítették a peronokat. Az elosztócsarnokban és a peronon íves tűzi-zománcozott oldalfalburkolat építettek.