Három párt írta alá Kóka nyilatkozatát

Vágólapra másolva!
Az Országházban, a miniszterelnök jelenlétében írta alá három párt, az MSZP, az SZDSZ, valamint az MDF azt a közös gazdaságpolitikai nyilatkozatot, amelyre Kóka János gazdasági miniszter tett javaslatot - írja a Népszabadság. A Fidesz nem írta alá a dokumentumot. A párt szerint ugyanis ez egy semmitmondó nyilatkozat, amit a kormány nyilvánvalóan kampánycélokra kíván felhasználni
Vágólapra másolva!
Fotó: Fábián Évi
Kóka János

"A hárompárti megállapodás részsiker" - így nyilatkozott korábban Kóka János, aki a napokban tett még egy utolsó kísérletet annak érdekében, hogy a Fidesz is aláírja a megállapodást: levelet küldött Matolcsy Györgynek. Az Orbán-kormány volt gazdasági miniszterének egyik nyilatkozatából ugyanis arra következtettek, hogy számos ponton egyetértésre tudnának jutni. Nem lehet tudni Matolcsy György véleményét, jelenleg ugyanis szabadságon van.

A Fidesz részéről tegnap Varga Mihály közölte: "kampányízű nyilatkozatok" nem pótolják az aktív, tudatos gazdaságpolitikai lépéseket. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz kétszer írt alá négypárti nyilatkozatot, 2002-ben és 2003-ban is. Az azokban rögzített célok közül - Magyarország versenyképességének javítása, a régiók kiegyensúlyozott fejlődése, a kis- és középvállalkozók és a mezőgazdaságból élők segítése - lényegében semmi nem valósult meg. A Fidesz szerint "ezeknek a nyilatkozatoknak véget kell vetni".

Kóka János tegnap bejelentette, hogy kezdeményezi, hogy a kormány nyújtson be a közös gazdaságpolitikai célokról határozati javaslatot a parlamentnek. A miniszterelnök pedig arról beszélt tegnap, hogy folytatni kell a konzultációt. Gyurcsány Ferenc szerint sokáig ahhoz kellett bátorság, hogy valaki azt mondja, mivel nem ért egyet, mostanában viszont olyan időszakot élünk, amikor bátorság inkább az együttműködéshez kell. A miniszterelnök meglepődött, hogy még a magyar gazdaság hosszú távú céljaira vonatkozó javaslat esetében sem sikerült mind a négy pártnak konszenzusra jutnia. "A cirkusz politikája helyett a méltányos partnerség és együttműködés politikáját kell folytatni" - hangoztatta.

Lendvai Ildikó (MSZP) reményét fejezte ki, hogy a parlamenti vitát megelőzően létrejön egy "Fidesz-Fidesz-megállapodás" gazdaságpolitikai kérdésekben. Kuncze Gábor (SZDSZ) szerint a gazdaság helyzetével kapcsolatos viták egy része a mának szól, a nyilatkozat viszont a jövőnek. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője emlékeztetett rá, hogy Dávid Ibolya pártelnök vetette fel korábban a nemzeti minimum keresésére vonatkozó programot.