Hamisítják az anyatejet

Vágólapra másolva!
Országszerte kevés az anyatej, talán nincs is olyan település, ahol a naponta összegyűjtött mennyiség fedezné a szükségleteket - értesült a Népszabadság. A háziorvosokon túl a tejet elosztó védőnők is kénytelenek szelektálni: nem jut minden babának anyatej, akinek felírja az orvos. Az 1800 forintos literenkénti térítési díj miatt akadnak olyan asszonyok, akik hamisítják, tehéntejjel hígítják az anyatejüket. 
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Az anyatejgyűjtők fenntartása országszerte veszteséges. A pécsi állomást tavaly be is akarták zárni, a fél évszázada alapított intézmény egy lakossági aláírásgyűjtési akciónak köszönhette a fennmaradását. Eperjesiné Édelmann Ágnes, az állomás vezetője azt mondja: hasznát vették az ezzel kapcsolatos hírverésnek, mert így olyanok is értesültek a tejgyűjtő létéről, akik korábban nem tudtak róla, ezért nőtt a tejüket felajánló anyukák száma. Ennek ellenére ma sincs elég anyatej a városban.

Mivel - az anyatejgyűjtőkbe vitt tejtől eltérően - az egymásnak közvetlenül, védőnői felügyelet mellett átadott tejet nem vizsgálják, nem ritka, hogy az anyák panaszkodnak annak minőségére. Antalné Dóra Mónika szolnoki védőnő szerint a legtöbb panasz a nyári hónapokban van, mert a tej nem minden esetben kerül frissen a tejtestvérhez, és alkalmanként felmerül a hamisítás gyanúja is: az 1800 forintos literenkénti térítési díj miatt akadnak olyan asszonyok, akik tehéntejjel hígítják az anyatejet. Erre az anyatejgyűjtő állomásokon azonnal rájönnek, ám egymás közötti ügyletekben nem mindig derül ki a csalás. Az egy személytől naponta átvehető tej mennyiségét egyébként azért limitálták nyolc deciliterben, hogy csak a pénzre pályázó anyák ne vonják el saját csecsemőjüktől az anyatejet.

Minden a kicsikről az [origo] Babázójábanhttp://www.babazo.hu/index.html

Amíg a hatvani anyatejgyűjtő állomás vezetője arról számol be, hogy a kisvárosban a kínálat nagyjából fedezi a keresletet, Debrecenben mindennap kénytelenek szelektálni, kinek jut tej és kinek nem. Rádi Istvánné, az anyatejgyűjtő irányítója úgy fogalmaz: minden csepp anyatejnek örülnek, akár már napi egy deciliterért is házhoz mennek. Naponta átlagosan 17 liter tejet tudnak összegyűjteni, ezen jelenleg a szülészeti klinikán és a csecsemőotthonban gondozott babákon kívül félszáz otthon nevelt baba kénytelen osztozni.

A vidéki városokénál nem jobb a helyzet Budapesten sem. A Heim Pál Gyermekkórház önálló osztályaként működő központi anyatejgyűjtő állomásról - az egészségügyi intézményekben kezelt csecsemőkön túl - 140-150 otthon ápolt babát látnak el. Schneidler Margit, az állomás vezetője arról számol be: ahhoz, hogy minden kórház, csecsemőotthon és a védőnőkhöz forduló családok igényét is ki lehessen elégíteni, a fővárosban a jelenlegi tejadó anyák többszörösére lenne szükség.

Anyatejet hivatalosan csak a háziorvos által felírt recept alapján kaphatnak csecsemők. Az ingyenes anyatejre olyan nyolc hónapnál fiatalabb gyermekek jogosultak, akik saját, vagy édesanyjuk betegsége, koraszülöttség esetén az anya tejhiánya vagy más orvosi indok miatt erre rászorulnak. Az orvosi vény önmagában még nem biztosíték arra, hogy jut is tej a babának.