Magánkézbe kerülhet a gerincsebészet

Vágólapra másolva!
Az Országos Gyógyászati Központ privatizálni akarja gerincsebészeti osztályát. Az intézmény vezetője közbeszerzési eljárást írt ki - értesült a Népszabadság. A szakemberek szerint ugyanakkor a tender érthetetlen, mert ez a szakterület nyereségesen működik, nem kellene senkinek átadni. 
Vágólapra másolva!

Gerincsebészeti részlegének működtetésére pályázatot írt ki az Országos Gyógyintézeti Központ. A budapesti Királyhágó utcai telephelyen működő osztályt tizenöt évre adnák át annak a vállalkozói csoportnak, amelynek a kiírás szerint legalább tíz, egyenként minimum ötéves főállású gerincgyógyászati jártassággal rendelkező orvosa van. A majdani győztesnek vállalnia kell az egészségbiztosítóval kötött szerződésben rögzített feladatok ellátását. A cél, hogy az intézmény vezetése által nem, vagyis tovább nem vállalt fejlesztésekhez vállalkozókat, és elsősorban pénzt találni.

A kiírás szakmai körökben komoly vihart kavart. Úgy tartják, hogy lényegében a haszonnal működtethető részlegeknek éppen arról a "kimazsolázásáról" szól, amit a többszöri nekifutás ellenére leszavazott koalíciós kórháztörvény akart megakadályozni. A tendert "felfedezők" szerint a kiírás egyértelműen egyetlen pályázónak szól: a feltételeknek más nem tud eleget tenni. Vagyis várhatóan az osztály jelenlegi vezetője működtetheti majd tovább a nemzetközi hírű részleget. Kérdés, hogy miért áll érdekében a gyógyintézeti központnak az, hogy megváljon nyereséges osztályától.

Rácz Jenő egészségügyi miniszter szerint minderről szó sincs: a centrum egyszerűen önálló működésre kap lehetőséget. "Nem akartuk alacsonyabbra helyezni a mércét: a mostani vezető, Varga Péter Pál elismert, nemzetközi hírű szaktekintély. Ezzel együtt nem akartunk senkit sem kizárni a versenyből, aki ezt a szakmai színvonalat biztosítani tudja" - reagált Rácz Jenő arra a felvetésre, hogy a pályázat egy személyre íródott volna.

Az egészségügyi közbeszerzések egyik legtapasztaltabb szakértője szerint a pályázatban törvénytelenség nincs, sokkal inkább a jó ízlést sérti. A szakértő szerint az viszont legalábbis furcsa, hogy az ajánlati kiírásban, akárcsak az ajánlattételi dokumentációban szó sincs arról, hogy a biztosító hogyan finanszíroz, hogyan alakul a terület éves költségvetése, illetve az új szerződéssel miként osztanák föl a teljesítmény után járó pénzeket az intézmény és a vállalkozás között.