A perektől félnek a császározó orvosok

Vágólapra másolva!
A kártérítési perek elől menekülnek azok a szülészek, akik rögtön császármetszést javasolnak, amint a legkisebb eltérés felmerül a terhesség során - mondta az [origo]-nak Siklós Pál szülész-nőgyógyász, aki azt is hozzátette, hogy az édesanyák is gyakran támogatják a császármetszést. Az OEP statisztikája szerint a császármetszések száma folyamatosan nő, minden negyedik gyerek császármetszéssel jön világra.
Vágólapra másolva!

Folyamatosan növekszik a császármetszések száma az utóbbi években, 2003-ban az egyetemi és a fővárosi kórházakban az összes szülés 32 százaléka végződött császármetszéssel - ez az eddig mért legmagasabb arány. Az esetek eloszlása összefügg azzal is, hogy általában ezekbe a kórházakba viszik a súlyos eseteket, de a császármetszések száma mindenhol nőtt - derül ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár felméréséből. A szülésekről szóló jelentésben ugyanakkor kórház nevek, illetve megyei eloszlás nem szerepel, így azt konkrétan nem lehet megtudni, hogy hol végzik a legtöbb császármetszést.

Az OEP adataiból kiderül, hogy 2003-ban az összes szülés majdnem 25 százalékánál végeztek császármetszést. A városi kórházakban ez az arány 21,3 százalék, a megyei kórházakban 24,4 százalék, az egyetemi és országos intézményekben pedig 32,2 százalék.

A császármetszések számának növekedése egyrészt összefügg azzal, hogy a szülészek félnek a rájuk leselkedő kártérítési perektől, valamint azzal is, hogy egyre több édesanya igényli a császármetszést - mondta az [origo]-nak Siklós Pál szülész-nőgyógyász, a Szent István Kórház osztályvezető főorvosa. Növekedik a hatalmas összegeket követelő kártérítési perek száma a kórházak, szülészetek ellen, ezt próbálja sok orvos azzal elkerülni, hogy amint a terhesség során a legkisebb eltérés is felmerül, császármetszést javasol. Az édesanyák pedig szintén gyakran támogatják, hogy a gyerek inkább császármetszéssel jöjjön világra. Ugyanakkor a császármetszésnek is sok szövődménye lehet, és nem ideális az újszülöttnek sem, mert a természetes szülés elősegíti a tüdő érését - tette hozzá Siklós Pál szülész-nőgyógyász.

"Az esetek 15-20 százalékában viszont be kell látni, hogy szükség van a császármetszésre" - mondta Siklós. A nők egyre később szülnek, a koraszülések száma is növekszik, mindebből természetesen következik a császármetszések számának növekedése - mondta a szülész-nőgyógyász. Ráadásul az a nő, aki már egyszer császárral szült, nagy valószínűséggel a következő gyerekét is császármetszéssel szüli - tette hozzá.

A növekvő tendencia általában igaz az összes fejlett országra, az Unió országaiban 2000-ben a császármetszések aránya 20 százalék volt. Az Egyesült Államokban ugyanakkor már túljutottak a csúcsponton, ami 30 százalék körül volt. Az USA-ban akkor mozgalom indult a császármetszések visszaszorításának érdekében.