Tízmilliót érő kábítószert fogtak a vámosok

Vágólapra másolva!
Tízmillió forintnyi marihuánát foglaltak le a nyomozók Cegléden. A kábítószert egy kisteherautóban találták, mosóporos dobozba rejtve. Az üggyel kapcsolatban egy embert vettek őrizetbe, egyet még keres a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Mintegy 10 millió forint értékű, 6,3 kilogrammnyi, kisteherautóba rejtett marihuánát foglaltak le a vámnyomozók Cegléden - tájékoztatta a Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője.

Sipos Jenő alezredes elmondta: a VPOP nyomozószolgálatának munkatársai információt kaptak arról, hogy Nyugat-Európa felől kábítószer érkezik az országba. Ennek kapcsán pénteken Cegléd belterületén ellenőrizni akartak egy magyar rendszámú kisteherautót, amely azonban, a benne ülő két személlyel elmenekült a helyszínről.

A vámnyomozók később, Ceglédtől 10 kilométerre megtalálták az elhagyott gépkocsit, amelyben több helyen kábítószert jelzett a keresőkutya. A kocsiban mosóporos dobozokban elrejtve akadtak rá a kábítószerre, amelyet a nyomozók lefoglaltak. Néhány óra múlva elfogták a gépkocsi egyik utasát is, egy magyar állampolgárságú nőt, akit őrizetbe vettek. Társát, egy vele együtt utazó férfit, még keresik. A szóvivő hozzátette: az ügyben nyomozás indult kábítószerrel való visszaélés bűntette miatt.