Vágólapra másolva!
Nem módosítják sem a ponthatárokat, sem a felvételi keretszámokat az Oktatási Minisztérium, mert a korábbi évekkel való összehasonlítás azt mutatja, hogy nem szenvedtek hátrányt a felvételin az idén érettségizettek. Az ombudsman ennek ellenére javasolja a jogszabály módosítását. Az idei ponthatárok igen magasak, a népszerű szakokra nem volt elég a kitűnő érettségi.
Vágólapra másolva!

Az oktatási miniszter szerint nem szenvedtek hátrányt az idén érettségizettek a felsőoktatási felvételin, ezért nincs szükség beavatkozásra az esélyegyenlőség érdekében. Az idei magas ponthatárokról Magyar Bálint szerdán azt mondta, hogy ezeket a pontokat nem lehet összehasonlítani a tavalyiakkal, mert magasabb volt az elérhető legmagasabb pontszám. Ez tavaly 131, idén pedig 144 pont volt. A ponthatárok, illetve a keretszámok módosítását azért sem tartják szükségesnek, mert nem változott az a korábbi években is jellemző arány, hogy a felvételt nyert diákok 65-75 százaléka most érettségizett, a többiek pedig korábbi években.

Erre az arányszámra hivatkozik Takács Albert, az állampolgári jogok országos biztosának általános helyettese is, aki szerint szintén nem szenvedtek hátrányt az idén érettségizettek. Az ombudsman szerint ugyanakkor a jelenleg érvényes jogszabályokban benne van az esélyegyenlőtlenség veszélye, ezért javasolja a jogszabály módosítását. Az ombudsman általános helyetteséhez több beadvány érkezett, amelyben azt panaszolták, hogy az érettségi teljesítmények pontozását és felvételi eredményként elismerését meghatározó jogszabályok esélyegyenlőtlenséget teremtenek az idén érettségizők hátrányára.

Az Alkotmánybíróság július 12-én a kormány alkotmányellenes mulasztását állapította meg a felvételi pontok számításával kapcsolatban, de a szabályok megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította. A határozat szerint az idén és a korábban érettségizettek felsőoktatásba kerülése szempontjából kis mértékű esélyegyenlőtlenség állapítható meg. A jogegyenlőség elvét azonban a testület szerint nem sértik a felvételi pontok számítására vonatkozó kormányrendeletek.