Újabb kamerák figyelhetnek Angyalföldön

Vágólapra másolva!
Egészen a Róbert Károly körútig kiépülhet Angyalföld térfigyelő rendszere - írja a Népszabadság. Hivatalos döntés még nem született, de az önkormányzat szándékai szerint a jövőben is folyamatosan bővíti hálózatát.
Vágólapra másolva!

Egyre több térfigyelő kamerát szeretnének üzembe helyezni Angyalföldön - írja a Népszabadság. A berendezések beváltották a hozzájuk fűzött reményeket: csökkent a gépkocsilopások, garázdaságok, rablások száma.

A XIII. kerületben nyolc éve kezdték el a programot, a körúttól folyamatosan haladnak egyre beljebb. Emellett néhány kiemelt övezetben is működik már a térfigyelő, így a Lehel Csarnok környékén és aluljáróiban, valamint a Róbert Károly körút-Lehel út sarkán álló Domus Áruház melletti részeken.