Pár órán belül eldőlnek a felvételik

Vágólapra másolva!
Kedden este teszik közzé az idei felvételi ponthatárokat. A diákoknak ma este a felvételi iroda honlapján érdemes keresgélniük, illetve akik ezt igényelték, sms-ben is megkapják, hogy melyik iskolába jutottak be. Már évek óta a közgazdasági szakok a legnépszerűbbek, de a legtöbb pontot tavaly azoknak kellett összegyűjteniük, akik idegenforgalmi és szálloda főiskolai szakokra jelentkeztek.
Vágólapra másolva!

Kedden késő este kerülnek fel az internetre a felvételi ponthatárok. A felvételizők nagy része legelőször a felvi.hu honlapon, majd sms-ben, végül levélben is megtudja, hogy felvették-e egyetemre vagy főiskolára. Az eredmény csak akkor válik hivatalossá, amikor levélben is megérkezik az értesítő az iskolától. Mivel a kiküldés néhány órát vesz igénybe, az sms-ek várhatóan a késő esti, éjszakai órákban érkeznek meg a jelentkezőkhöz. Július 27-én reggel szintén a felvi.hu-n lesznek olvashatók az idei pótfelvételi meghirdetések. A sikertelen felvételit tett diákok pedig ingyen kaphatnak meg egy kiadványt, mely hasznos tanácsokkal látja el őket a jövő évi felkészüléshez.

A jelentkezési adatok alapján idén is az ELTE a legnépszerűbb egyetem, ide adta be a jelentkezési lapját az összes felvételiző több mint egytizede. Itt található a legnépszerűbb magyarországi kar is: az ELTE-BTK-ra több mint ötezren jelentkeztek az idén. A második és harmadik legnépszerűbb intézmény évek óta felváltva a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem - 2005-ben a pécsi egyetemre jelentkeztek többen. Az is már több éve jellemző, hogy a népszerűségi listán őket a Debreceni Egyetem követi, idén közel tízezer jelentkezővel. Idén előretört a Semmelweis Egyetem is, a már nem csak az egyetemi orvosi karokat, hanem az egészségügyi főiskolai kart és a testnevelési és sporttudományi kart is magában foglaló intézmény közel ötezer jelentkezőjével a nyolcadik a rangsorban, beékelődve a hazai egyetemi, illetve főiskolai műszaki képzés központjainak számító BME és BMF közé - derül ki a Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda elemzéséből.

A legnépszerűbb intézmények az első helyre beadott jelentkezés alapján:

1. Eötvös Loránd Tudományegyetem (17 299 fő)
2. Pécsi Tudományegyetem (11 765 fő)
3. Szegedi Tudományegyetem (10 323 fő)

A szakok listáját idén is közgazdászképzés vezeti, több mint négyezer első helyes jelentkezéssel. Ezen kívül egyedül a jogász szakra jelentkezők esetében találkozhatunk négyezret meghaladó jelentkezői létszámmal. Ezt követi a főiskolai gazdálkodási szak és a főiskolai idegenforgalmi és szálloda szak - egyenként a háromezret jóval meghaladó jelentkezővel. A legnépszerűbb bölcsészképzésnek idén is a pszichológia bizonyult. A bölcsész szakok körében történt változás: már nincs a tíz legnépszerűbb szak között az angol nyelv és irodalom és a történelem, megjelent viszont az élen a művelődésszervező.

A legnépszerűbb szakok a nappali tagozatos alapképzésre jelentkezőket figyelembe véve (az első helyre beadott jelentkezési lapok alapján):

1. közgazdasági egyetemi (4165 fő)
2. jogász egyetemi (4049 fő)
3. idegenforgalmi és szálloda főiskolai (3863 fő)
4. pszichológia egyetemi (3509 fő)
5. gazdálkodási főiskolai (3397 fő)
6. kommunikáció főiskolai (2720 fő)
7. kommunikáció egyetemi (2653 fő)
8. mérnök informatikus BSc (2484 fő)
9. művelődésszervező főiskolai (2472 fő)
10. magyar nyelv és irodalom egyetemi (2423 fő)

Tavaly az idegenforgalmira kellett a legtöbb pont

A gazdasági képzésre jelentkezők körében a legnépszerűbb intézmény a Budapesti Corvinus Egyetem (a régi "Közgáz"), amelynek több karán is zajlik egyetemi közgazdászképzés. A BCE Gazdaságtudományi Karát jelölte meg az összes felvételiző több mint egynegyede. 2004-ben itt minimum 101 pontra volt szükség a sikeres felvételihez a nappali tagozatos, államilag finanszírozott közgazdász szakra. Népszerű a szegedi, pécsi és debreceni közgazdászképzés is, tavaly Szegeden 94 pont, Pécsett 91, Debrecenben pedig 92 pont volt a minimum követelmény.

Jogot legtöbben az ELTE-n szeretnének tanulni, a jogász szakra tavaly minimum 99 pontra volt szükség - a nappali, államilag finanszírozott képzésben. Második helyen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar áll, ide tavaly 86 pont kellett. Az idei népszerűségi lista harmadik helyén álló Pécsi jogi karra tavaly 92 ponttal lehetett bejutni.

A szakok listáján harmadik helyen álló idegenforgalmi és szálloda főiskolai képzésre legtöbben a Budapesti Gazdasági Főiskolára (BGF) jelentkeztek, az erre a szakra jelentkezők több mint egyharmada ezt az intézményt választotta. Második helyen a Veszprémi Egyetem Gazdaságtudományi Kara áll, harmadik helyen pedig a Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája. A BGF-re tavaly 123, a veszprémi intézménybe 111, a Heller Farkas Főiskolára 120 pont volt a követelmény.

A legnépszerűbb bölcsész szakra, a pszichológiára legtöbben szintén az ELTE-re jelentkeztek. Ide 2004-ben 104 pont kellett a bejutáshoz.