Holttestet találtak az autópálya-építők

2005.07.23. 11:04

3-5 éve lehetett egy elhagyott tanya kútjában az a holttest, amelyet Pród és Görbeháza között találtak az M3-as autópályát építő munkások.

Férfiholttest maradványaira találtak Pród és Görbeháza között egy elhagyatott tanya használaton kívüli kútjában az autópálya építőmunkásai.

A Hajdú-Bihar megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerint a holttest-maradványokat exhumálták, majd a teljes tetemet összerakva megállapították, hogy az áldozat 35-40 év körüli, 184-189 centiméter magas férfi lehetett. A vizsgálat eddigi megállapításai szerint a holttest 3-5 éve volt a kútban, s nem kizárt, hogy bűncselekmény áldozata lett.

Gyulai József rendőr főhadnagy elmondta azt is, hogy az elsődleges feladat jelenleg az áldozat személyazonosságának a megállapítása, amihez a lakosság segítségét is kérik. A tetem fogsora hiányos, egyes fogakon amalgám-tömés nyomai látszanak. A holttest mellett különböző tárgyakat, így fémcsatos, kör alakú karórát, 45-ös méretű fekete műbőrből készült négyszögletes orrú félcipőt is találtak.