Nyomozás indul a kecskeméti Malom Center ügyében

Vágólapra másolva!
Nyomozás kezdődik a kecskeméti Malom Center építési engedélye miatt. Az ügyben Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa tett büntetőfeljelentést a kecskeméti jegyző ellen hivatali visszaélés miatt. A Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány elfogultságot jelentett be.
Vágólapra másolva!

Bűnügyi nyomozás indul a kecskeméti Malom Kereskedelmi, Pénzügyi és Szórakoztató Központ, az úgynevezett Malom Center építési engedélye miatt - közölte az MTI-vel az illetékes főügyészség pénteken. A rendőrségi vizsgálatot a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség rendelte el, mégpedig annak alapján, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosa büntetőfeljelentést tett a legfőbb ügyésznél - mondta el a megyei főügyész.

Nánási László tájékoztatása szerint Lenkovics Barnabás ombudsman a Malom Center néven elhíresült építmény építésének körülményeit vizsgálta, majd a kecskeméti jegyző ellen tett büntetőfeljelentést hivatali visszaélés miatt. A Legfőbb Ügyészség a feljelentést és a mellékelt iratokat további intézkedésre a megyei főügyészségre küldte, ennek alapján rendelte el a nyomozást az ügyészség - közölte Nánási László. A megyei főügyész hangsúlyozta: a nyomozás nem a kecskeméti jegyző ellen indul, hanem az úgynevezett Malom Center ügyében.

A nyomozás lefolytatásával a megyei főügyészség a megyei rendőr-főkapitányságot bízta meg. A Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány elfogultságot jelentett be - közölte az MTI-vel Ferenczi László alezredes, rendőrségi szóvivő. Így az Országos Rendőr-főkapitányság fogja kijelölni a nyomozást lefolytató rendőri szervet.

A kecskeméti jegyzőt az MTI nem tudta elérni. Titkársága tájékoztatása szerint csütörtök óta szabadságon van, elérhetőségét nem ismerik.