Összefirkálták a hódmezővásárhelyi polgármester házát

Vágólapra másolva!
Ismeretlenek piros festékkel feliratokat festettek Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester, országgyűlési képviselő, a Fidesz Csongrád megyei elnökének házára. A tettesek más épületeket is megrongáltak a környéken, az egyik házra az "Áruló III/1 III/3" feliratot festették.  
Vágólapra másolva!

Ismeretlenek szerdára virradó éjszaka piros festékkel feliratokat festettek Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester, országgyűlési képviselő, a Fidesz Csongrád megyei elnökének házára - közölte a rendőrség az MTI-vel. Az utcában más épületeket is megrongáltak, illetve a hódmezővásárhelyi rendőrség közelében egy mellékutcában található házon az "Áruló III/1 III/3" felirat olvasható - mondta el M. Toronykőy Márta, a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság rongálás vétsége miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást. Lázár János polgármester kijelentette, hogy az üggyel kapcsolatban nem kíván nyilatkozni.