Másfél hét múlva jöhet a szúnyoginvázió

Vágólapra másolva!
A fővárosban másfél hét múlva lehetne jelentős szúnyoginvázióra számítani, ha nem irtanák a vérszívókat, a Velencei-tónál azonban már harapni lehet a rovarokat. Utóbbi helyen nincs elég pénz az irtásra. Sikerrel védekeztek a szúnyogok ellen a Tisza-tónál, míg a Balatonnál felemás a helyzet - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Ha nem irtanák, másfél-két hét múlva ellepnék a fővárost a szúnyogok, az elmúlt hetek esős időjárása, és a dunai árhullám ugyanis kedvez a vérszívó rovaroknak. Ugyan Budapesten és a Tisza-tónál sikeresen védekeztek ellenük, másutt, például a Velencei-tónál, szinte harapni lehet a felhőkben támadó rovarokat - írja a Népszabadság. A lap szerint hiába esett 50-70 százalékkal több eső Medárd napja után, mint tavaly, légi szúnyogirtást ugyanannyiszor kértek, mint 2004-ben. Az ok, hogy sok önkormányzatnak nincs elég pénze erre.

Tajti László, az ÁNTSZ Fővárosi Intézetének illetékese a lapnak elmondta, a budapesti szúnyoginváziók a Duna árhullámaihoz kötődnek: a mederből kilépő vízzel megtelnek a nagy szúnyogbölcsők, és amikor visszahúzódik a vízszint, hét napon belül megjelennek a szúnyogok. A legutóbbi árhullámnál időben indult a védekezés, a jelenlegi pedig még most is tart, vagyis az újabb szúnyogfelhő legkorábban 1,5-2 hét múlva várható. A fővárosban a Duna sávján és a szigeteken kívül a parkokb an is irtják a szúnyogokat, itt terepjáróra szerelt "ködfújó" géppel. Ebben a szezonban még három szúnyogirtásra lehet számítani.

A Tisza-tónál ugyancsak sikerül megoldani a problémát, szinte már az összes partközeli település kért engedélyt irtásra. Sokat permeteztek a Balatonnál is, az eredmény azonban felemás. Lázár János, a Balatoni Szövetség titkára szerint a munka légi oldalával nincs gond, és ahol engedélyezik a biológiai (baktériumos) védekezést, ott a földivel sem. A védett területeken - a déli parton Berénytől Lelléig - azonban a nemzeti park tiltja a biológiai irtást, a sok esőtől feltöltődött Nagy-Berek pedig a légi védekezés ellenére folyamatos utánpótlást biztosít - írja a Népszabadság.