Megnyitották a budai rakpartot

Vágólapra másolva!
Átadták a forgalomnak a budai alsó rakpartot szombaton késő délután, miután azt a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat Rt. megtisztította.
Vágólapra másolva!

A közterület-fenntartó a nap folyamán befejezte a budai alsó rakpart Mozaik utca és Margit híd közötti szakaszának takarítását, az út javítását, fertőtlenítését, miután a Duna vízállása 602 centiméterre csökkent és a folyó visszahúzódott medrébe. A közlekedési hatóságok megfelelőnek találták az útszakasz állapotát, így megnyitották a forgalom előtt.

A Dunán levonuló árhullám pénteken éjjel 1 órakor érte el Budapestet, s mivel a vízszint túllépte a 605 centimétert, szükségessé vált a budai alsó rakpart Margit híd és Mozaik utca közötti szakaszának lezárása.