A bírák is megszólalhatnának peres ügyekben

Vágólapra másolva!
Ha a politikusok is rábólintanak a szakmai javaslatokra, a közeljövőben megszűnhet a bírák nyilatkozattételi tilalma. Ha ez megtörténik, már nemcsak a fel- és az alperes, az ügyész és a vádlott és védője interpretációjából, hanem a - szükség esetén - a bíráktól közvetlenül ismerheti meg a közvélemény az ítéletek mélyebb összefüggéseit - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Kondorosi Ferenc, az IM közigazgatási államtitkára a lapnak elmondta a bírósági, néhány más törvény kisebb korrekciója keretében lehetőség nyílik arra, hogy a bíróknak jogot és lehetőséget adjanak a bonyolultabb ügyekben hozott döntéseik értelmezésére a sajtóban. Kondorosi ugyanakkor hozzátette, hogy e kérdésben személyes véleményt fogalmazott meg.

A bírók hallgatását előíró törvény megváltoztatásának szakmai javaslata ugyanakkor már megfogalmazódott, politikai döntés azonban még nincs róla. Az igazságügyi tárca még nem kapott hivatalos utasítást, hogy készítse elő a módosítást.

Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke évek óta szorgalmazza, hogy lehetővé tegyék a bírók számára a nyilatkozattételt, mivel szerinte nincs alkotmányos indok szólásszabadságuk teljes korlátozására. Ezt a véleményt elvben osztották az egymást váltó igazságügy-miniszterek és alkotmányügyi bizottsági elnökök is. Eddig azonban annak ellenére sem történt semmi, hogy a bíróságokon a bírák politikai szerepvállalási tilalmának felülvizsgálatát is szorgalmazzák. Utóbbi kérdés azonban sincs napirenden Kondorosi szerint.

Azt ma még nem tudni, mikor kerülhet sor erre a változásra, és hogy hány bíró él majd a lehetőséggel. Ami biztos, az az, hogy ha el is készül a törvény, nem fogja kötelezővé tenni a nyilatkozatadást - írja a Népszabadság.