Vágólapra másolva!
A gazdaság kérdéseiről vitázott Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor. A beszélgetés több pontján is éles szóváltás alakult ki a volt és a jelenlegi miniszterelnök között. Gyurcsány és Orbán vitáját a Magyar Televízió élőben közvetítette, az adást később többször is megismétlik. A két politikus moderátor nélkül vitázott egymással, most először - nyilvánosan.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a vita kezdetén azt mondta, számpárbajra hívta Orbán Viktort, párbaj helyett azonban inkább a számokról szeretne vitatkozni: "a mai vitán a számokon lesz a hangsúly, mert az utóbbi időben sok lett a jelző a számok helyett. Merjünk pontosak lenni."-mondta. Hozzátette: szerinte az utóbbi időben az ellenzék nem pontos számokat idézett, amikor a magyar gazdaságról beszélt. Megjegyezte azt is, hogy Orbán Viktor olyan jelzőkkel - töpörödő, zsugorodó, leértékelődő - illette az országot, amelyek nem helytállóak - szerinte. Közölte azt is, hogy a magyar gazdaság az elmúlt években folyamatosan növekedett, bár, mint mondta, nem biztos, hogy az állami bevételeket mindig kellő igazságossággal sikerült szétosztani.

Orbán Viktor a vita elején közölte, hogy ő nem a számokról akar vitatkozni, mert mint mondta: "sok helyen megfordultam a nemzeti konzultáció során, találkoztam egy emberrel, aki azt mondta, hogy a politikában három igazság van: a kormány, az ellenzék és az emberek igazsága. A kormány és az ellenzék igazsága mögött számok vannak, az emberek igazsága mögött a valóság." Ezt a vitát nem mi fogjuk eldönteni, hanem az emberek - tette hozzá.

Orbán a "felesleges szócséplés" helyett három javaslatot vetett fel, amelyekkel szerinte kiszámíthatóbb, biztonságosabb lenne a jövő, és igazságosabb az adórendszer. A volt kormányfő szerint ki kellene venni a gázáremelés érintettjei közül a kórházakat, a rendelőintézeteket és az iskolákat. Felvetette azt is, hogy a nemzeti repülőteret, ami folyamatosan nagy nyereséget termel, ne adják el. Javasolta, hogy az ÁFA csökkentése helyett a kiskeresetűek adóterhe csökkenjen 18-ról 13 százalékra.

Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

Gyurcsányt érezhetően meglepték a felvetések, azt mondta "zavarba hoz, elnök úr. Most is számokról beszél, de pontatlanul. A Fidesz korábban benyújtott adócsökkentő tervezetet a parlamentben, múlt héten is megszólalt adótémában és most is, és mindegyik teljesen másról szól. Elhiszem, hogy ezek népszerű javaslatok, de melyiket higgyük el?"- kérdezte a miniszterelnök. Majd azt kérte számon Orbán Viktoron, hogy amíg kormányon volt, nem csökkentették az adókat és a családtámogatási rendszer a mainál igazságtalanabb volt, a gazdagabbak több pénzt kaphattak, mint a rászorulók. Gyurcsány szerint a jelenlegi kormány csökkentette az adókat és átalakította a családtámogatási és a lakástámogatási rendszer is igazságosabb most, mint korábban. Orbán felvetésére azt mondta, az adórendszer egy-egy eleméhez nem szabad hozzányúlni, csak az egészhez.

Orbán azt válaszolta, hogy nem akarja bizonygatni kormánya cselekedeteinek szükségességét, úgyis csak az emberek tudnak korrekt véleményt alkotni. Közölte azt is, hogy "egy hatkulcsos, széttagolt rendszerből háromkulcsos rendszert csináltunk." Orbán Viktor szerint a mai magyar adórendszer bünteti a családokat, mert nem veszi figyelembe, hogy a megkeresett jövedelmekből hány személyt tartanak el. Megjegyezte, hogy az adóreformmal kapcsolatos javaslataikat eddig hiába dolgozták ki, még napirendre sem vették a parlamentben.

A Fidesz-kormányzás alatt olyanokat csináltunk, amik korábban nem voltak: lett diákhitel, gyermekek után járó adókedvezmény, Széchenyi-terv, olyan programok, amik az emberek legfontosabb problémáira próbáltak választ adni. Lehet, hogy nem volt mindegyik hibátlan, de újszerűek voltak. Változtatni kell, és a jövőre kell új kapukat nyitni - mondta Orbán.

Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

Gyurcsány elismerte, hogy "voltak érdemei az önök időszakának is, de azt a méltányosságot, amit kér a saját volt kormányának, azt adja meg az országnak és a jelenlegi kormánynak is. Mindketten egy helyről jövünk, mindketten megváltoztatni és jobbá tenni szeretnénk az országot." Gyurcsány szerint az otthonteremtésben és a lakástámogatási rendszerben korábban annak adtak többet, akinek előtte is több volt.

Orbán Viktor erre megkérdezte, hogy hány ember jutott lakástámogatáshoz az ő rendszerükben és hányan a Fészekrakó-program által. Gyurcsány szerint 45 ezer lakáshitel-szerződést kötöttek 2002 első feléig, 2003 végéig pedig 220 ezret. A Fészekrakóval pedig mind ez idáig ötezren jutottak lakáshoz, jelentette ki Orbán ismételt kérdésére.

Gyurcsány és Orbán hosszasan vitatkozott a gázárakról. Gyurcsány szerint a gázár a politika szent tehene lett. "Mi megpróbáljuk csillapítani a gázárakat, amiket nem Magyarország diktál. Veszélyes politika, hogy egyes termékek ára válik poltikai kérdéssé, és a részigazságokból hazugságokat csinálnak" - fogalmazott.

Orbán Viktor úgy vélte, a gáz- és a villamosenergia áráról a kormány dönt, és "kurázsi kérdése, hogy a kormány tartsa magát ahhoz az elvhez, hogy a gázár ne dráguljon jobban az általános áremelkedésekhez képest". Szerinte "ha a kormány a piacra bízza az árakat, lemond arról a jogáról, hogy maga döntsön a gáz és a villany áráról."

Gyurcsány szerint viszont a költségeket nem a kormány diktálja, ha a termékek árában nem jelennek meg a költségek, az súlyos következményekkel járhat. "Ez gázár esetében a Mol csődjét eredményezheti, amely az egyik legnagyobb nemzeti kincsünk" - tette hozzá. Orbán úr, nincsen ingyen ebéd. Két egyforma felelőssége van a kormánynak, tompítani a piac hatásait és építeni a jövőt. Aki azt mondja, hogy az árak csak az infláció mértékével növekedhetnek, az nem gondolkozik racionálisan - vélte a kormányfő.

Fotó: Fábián Évi
Fotó: Fábián Évi

A gázárak mellett a családtámogatásról és a nyugdíjakról is sok szó esett. Gyurcsány szerint elsősorban nem ártámogatással, hanem a családtámogatási rendszeren keresztül kell segíteni a szegényebb családokat, mert így valóban azokat tudják támogatni, akik erre rászorulnak. A nyugdíjak reálértékével kapcsolatban Orbán egy kormányzati honlap adatait idézte, melyek szerint az Orbán-kormány négy éve alatt nőtt leginkább a nyugdíjak reálértéke. Gyurcsány azt felelte, hogy nem ismeri ezeket az adatokat, de hozzátette, hogy négy év teljesítményét nem lehet három év eredményeivel összehasonlítani.

A vita végén Orbán bírálta a kormányt, amiért három év kormányzás után jut eszébe hosszabb távú intézkedésekkel mentegetni a mögötte álló évek mulasztásait. Ezzel kapcsolatban egy történetet mondott el a Fidesz elnöke: "Egy kolhozban két napirendi pont volt: fel kell építeni a pajtát és fel kell építeni a kommunizmust. Mivel deszkájuk nem volt, rögtön áttértek a második napirendi pontra" - fogalmazott Orbán.

Gyurcsány szerint viszont az országnak szüksége van hosszú távú programokra. Két fontos intézkedéssorozatot emelt ki, az egyik ilyen a száznapos program volt, mint gyors szociális beavatkozás, a másik a száz lépés program, ami magához a rendszerhez nyúlt hozzá: az adót a családtámogatást és a minmálbért próbája igazságossá tenni Gyurcsány szerint.

A vita legvégén már mindketten békülékenyebb hangot ütöttek meg: Orbán Viktor az ellenzék együttműködését, támogatását ajánlotta fel a kormánynak. "Ön és Magyarország éppúgy a jövőben, mint a múltban, továbbra is számíthat ránk" - fogalmazott. Gyurcsány erre azt válaszolta, hogy "ha az ellenzék támogat bennünket, az azt jelenti, hogy talán jó a kormány politikája".