Nyilvánosak az Orbánról készült III/III-as iratok

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nyilvánosságra hozta a megfigyeléséről készült iratokat. E szerint 1982-ben kezdték megfigyelni, de beszervezésétől elálltak. Később, 1985-ben a BM III/III-as főcsoportfőnöksége "VIKTÓRIA" fedőnéven bizalmas nyomozást indított ellene.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a nyolcvanas években - sikertelenül - megpróbálta beszervezni az állampárti titkosszolgálat. A beszervezési kísérletről azt mondta, azt hosszabb kutatómunka előzte meg. A titkosügynökök felderítették kapcsolatait, környezettanulmány is készült róla. Mivel nem tudták beszervezni, ezért a későbbiekben megfigyelték, jelentettek róla, követték, ráadásul lakásukat bepoloskázták.

A lehallgatóberendezést egy csellel tudták elhelyezni a lakásukon. Orbán szerint ugyanis feleségét tüdőszűrésre hívták, a vizsgálat közben azonban egy BM-es kilopta felesége táskájából a lakáskulcsot, gyorsan lemásolták, majd visszacsempészték a kulcsokat. Orbán azt mondta, úgy éltek, hogy tudták: még a hálószobájukat is lehallgatják. Kijelentette, többek között emiatt lett a múlt rendszer ellensége, és ezért is folyt bele a rendszerváltás küzdelmeibe.

Orbán közölte, hogy a megfigyelésével kapcsolatos dokumentumokat a környezettanulmány kivételével saját honlapján hozzáférhetővé tette. A környezettanulmányt azért nem hozta nyilvánosságra, mert azokban nem csak róla jelentettek.

Az orbanviktor.hu-n található dokumentumok szerint Orbánt 1982-ben beszervezési céllal tanulmányozta a BM III/III-2 osztálya, de a beszervezésétől elálltak. Ezt követően 1983, március 15-én került ismét a BRFK látókörébe, amikor a Batthyány-örökmécsesnél rendzavarás címén intézkedtek a rendőrök. 1985. május 17-étől "VIKTÓRIA" fedőnéven bizalmas nyomozás alatt állt, ami 1986. november 14-én zárult le.

A jelentés részletesen foglalkozik Orbán Viktor nyolcvanas évekbeli szervezkedéseivel. E szerint gyakran rendezett olyan összejöveteleket, amelyeken "hazai és külföldi ellenséges beállítottságú személyek nyíltan propagálhatták társadalomellenes nézeteiket".

Megfigyelését azért szüntették meg, mert miután 1986-ban összeházasodott Lévai Anikóval, a családalapítással, lakásvásárlással kapcsolatos problémák lekötötték idejét, ezért akkoriban "ellenséges, társadalomra veszélyes tevékenységet" nem folytatott.