Zárva lesznek a hivatalok pénteken

Vágólapra másolva!
A köztisztviselők napján, július 1-jén zárva lesznek a hivatalok. A központi okmányirodában útlevél-ügyeletet tartanak, de a szolgáltatást csak a rendkívüli indokkal jelentkezők vehetik igénybe.
Vágólapra másolva!

Pénteken, a köztisztviselők napján zárva lesznek a hivatalok. A köztisztviselők napja 2001. óta munkaszüneti nap a köztisztviselőknek, ezért a hivatalok - minisztériumok, közigazgatási hivatalok, megyei önkormányzati hivatalok, polgármesteri hivatalok, okmányirodák, az APEH, az Országos Egészségügyi Pénztár és más, köztisztviselőket foglalkoztató intézmények - július 1-jén, pénteken néhány ügyeletet tartó kivételtől eltekintve, zárva tartanak.

Pénteken a Belügyminisztérium XIII. kerületi, Visegrádi utcai központi okmányirodája és kirendeltségei is zárva tartanak. A központi irodában kizárólag útlevél-ügyeletet tartanak, a szolgáltatást csak a rendkívüli indokkal jelentkezők vehetik igénybe.

A körzetközponti jegyzők irányítása alá tartozó okmányirodák nyitvatartási idejét július 1-jén az érintett önkormányzatok saját hatáskörben szabályozzák.