Kisebb parlamentről egyeztetnek a pártok

Vágólapra másolva!
A kezdeményező SZDSZ mellett az MSZP is lát megegyezési esélyt a kisebb parlament megteremtéséről szóló, szerdán kezdődött négypárti tárgyalásokon. A Fidesz szerint kevesebb képviselő mellett is fenn kell tartani a jelenlegivel megegyező arányú mandátumeloszlást, az MDF viszont - egyedül a négy parlamenti párt közül - azt szeretné, ha eltörölnék az egyéni választókerületeket. Általános viszont az egyetértés abban, hogy a változtatások csak a 2010-es országgyűlési választásokra válnának hatályossá.
Vágólapra másolva!

Az első, szerdai egyeztetésen - mint az a résztvevők beszámolójából kitűnt - még nem folyt döntéshozatalra irányuló vita, a "négyek" csupán kifejtették egymásnak kiinduló álláspontjukat, "kiterítették kártyáikat".

Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke az egyeztetés után azt a benyomását osztotta meg az újségírókkal, hogy ezúttal mindenki komolyan gondolja: kisebb, olcsóbb, de hatékonyabb parlamentre van szükség. Elmondta, hogy legközelebb jövő csütörtökön lesz egyeztetés, amikor két kérdés kerül napirendre, az, hogy vegyes vagy csak listás országgyűlési választások legyenek, illetve, hogy egy vagy két fordulóban.

A Fidesz 200-250 fős parlamentet tartana ideálisnak, és a választási szabályok átalakítását akkor támogatja, ha annak célja valóban az Országgyűlés létszámának csökkentése, nem pedig az, hogy egyik vagy másik párt pluszmandátumszerzését segítse elő - mondta pártja nevében Salamon László képviselő. A Fidesz a vegyes rendszer fenntartását támogatja, és prioritásként kezeli az egyéni választókerületek lehető legnagyobb számban való megtartását.

Göndör István, az MSZP frakcióvezető-helyettese úgy vélekedett, hogy az MSZP által is támogatott vegyes választási rendszer elfogadható a pártok számára. Arra a kérdésre, hogy az egyéni és a listás helyek arányán hogyan változtatnának, kifejtette: a legjobban az egyéni kerületi választási rendszer torzítja a választói akaratot, ezért azt kompenzálni kell. Hozzátette: 290 fős parlament esetében még jó esélyt látnak arra, hogy az egyéni körzetek megtarthatók legyenek és az arányosság is biztosítható legyen. A frakcióvezető-helyettes az egyfordulós választásról, amelyet pártja is szorgalmaz, azt mondta: az embereknek elegük van a sok kampányból, de az sem elhanyagolható érv, hogy lényegesen olcsóbb és egyszerűbb lenne a választás.

Az MDF egyfordulós és listás választást javasolt a parlament kisebb létszámáról tartott négypárti egyeztetésen - mondta a megbeszélésen részt vett MDF-szakértő. Az MDF azért javasolta az egyfordulós választási rendszert, mert az megkímélné a választópolgárokat az első és a második forduló közötti kampány harcaitól - jelentette ki Féja András. Hozzáfűzte: az egyéni választókerületek helyett azért javasolnak az európai parlamenti választásokhoz hasonló listás választást, mert az egyéni kerületi rendszerrel - azok aránytalansága miatt - most is több probléma van. Elmondta, hogy az MDF 200-250 fős parlamentet szeretne.