Új műhibatörvény készül

Vágólapra másolva!
Szerdán tárgyalt az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának albizottsága arról a petícióról, melyet műhibaáldozatok hozzátartozói nyújtottak be. A rokonok a műhibát elkövető orvosok szigorúbb büntetőjogi felelősségre vonását követelték, többek között azt, hogy az orvost az ügy kivizsgálásáig függesszék fel állásából. Gógl Árpád, az albizottság fideszes elnöke ősszel nyújt be egy törvényjavaslatot, ami foglalkozik a műhibával, véleménye szerint azonban kivitelezhetetlen, hogy minden orvost felfüggesszenek, akit műhibával vádolnak.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

Az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának ellenőrző albizottsága szerdán tárgyalt arról a petícióról, melyet május végén egy műhibaáldozatok hozzátartozóiból álló hatfős csoport adott át Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének. A petícióban a műhibát elkövető orvosok szigorúbb büntetőjogi felelősségre vonását követelték. A benyújtók olyan jogszabály-módosításokat szeretnének elérni, melyek nagyobb gondosságra köteleznék az orvosokat. Ennek részeként követelik, hogy a műhibát okozó orvost az ügy kivizsgálásáig függesszék fel állásából, a közszolgáltatásban dolgozó orvosok magánrendeléseit pedig minimalizálják.

Emellett szeretnék elérni azt is, hogy a társadalombiztosítás bizonyos összeget különítsen el a műhibaperek utáni kártérítések fedezésére. A jelenlegi gyakorlat értelmében ugyanis a biztosító fedezi a kártérítést: 1992 óta azonban változatlanul ötmillió forint az a legmagasabb összeg, amiért a hazai biztosítótársaságok felelősséget vállalnak egy műhibás eset után. A tíz pontból álló petíciót Szili Katalin átvette, a demonstrálóknak pedig megígérte, hogy lépni fog az ügyben.

"Tűrhetetlen, hogy a műhibát elkövető orvosok minden következmény nélkül tovább dolgoznak" - mondta az [origo]-nak a petíció átadásakor az akciót kezdeményező Takács Béláné, akinek három hónapos terhes lánya halt meg négy éve az orvosi kezelés során a salgótarjáni megyei kórházban. Az asszony foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt büntetőjogi pert indított a két orvos ellen. A petíció benyújtói között volt az a férfi is, akinek feleségén négy éve szülés közben egy orvos súlyos sérülést okozott, gyerekük pedig két nappal később meghalt.

Gógl Árpád, az albizottság elnöke az [origo]-nak elmondta, hogy úgy találták, vannak jogalkotási feladatok műhiba-ügyben. A képviselő szerint fontos azonban tudatosítani, hogy a műhiba, ami általában úgy él a köztudatban, mintha mindig a bűncselekménnyel lenne egyenlő, az esetek jelentős részében inkább rendszerhibaként értelmezendő. Vagyis minden igyekezet ellenére megtörténhet, olyan kockázati elem, amivel számolni kell.

Ennek ellenére Gógl Árpád előreláthatólag ősszel be fog nyújtani egy törvényjavaslatot, ami foglalkozik a műhibával, illetve annak jogi és anyagi következményeivel. A képviselő személyes véleménye szerint azonban nem lenne jó minden orvost, akit műhibával vádolnak, felfüggeszteni az ügy kivizsgálásáig, ahogy a petícióban kérik. "Előfordulhat, hogy egy osztályon három orvos dolgozik, és mind a hárman érintettek. Akkor ki gyógyítana ott a vizsgálat végéig?" - fogalmazott.