Megússza büntetés nélkül a rabosított újságíró

Vágólapra másolva!
Nem indul eljárás a debreceni televízió munkatársa ellen, aki még márciusban nyilvánosságra hozott egy fenyegető levelet. Bár a rendőrség közösség elleni izgatással gyanúsította meg, az ügyészség bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást.
Vágólapra másolva!

Bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást a debreceni városi ügyészség Kangúr Tibor, a debreceni televízió munkatársa ellen, akit közösség elleni izgatással gyanúsított meg a rendőrség, mert egy műsorban nyilvánosságra hozott egy fenyegető levelet. A debreceni tévé munkatársa még a márciusi gazdatüntetés kapcsán mutatta be a levelet, amely a tüntető gazdák házának felgyújtására buzdított.

Az ügyészségi döntés indoklásának ugyanakkor van egy olyan pontja, amely továbbra is bizonytalanná teszi a hasonló helyzetet - mondta az [origo]-nak Orosz János, Kangúr ügyvédje. Orosz szerint ugyanis az ügyészség nem fogalmaz egyértelműen, lebegteti azt a kérdést, hogy bűncselekményt követ-e el az az újságíró, aki szélsőséges véleménynek ad helyet.

Orosz szerint éppen ez bizonyítja, hogy az ügy nagyobb horderejű, mint a debreceni tévé pereskedése, mivel valójában a szólásszabadságról szól. Ha egy újságíró lehoz egy véleményt, de azzal nem azonosul, akkor álláspontom szerint nem követ el bűncselekményt - mondta Orosz, aki bár örül az ügyészség döntésének, várhatóan mégis panaszt tesz az indoklás kifogásolt része miatt.