Tető alatt a négyes metró

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés elfogadta a budapesti 4-es - Budapest Kelenföldi pályaudvar - Bosnyák tér közötti metróvonal megépítésének állami támogatásáról szóló törvényjavaslatot, az alkotmányügyi bizottság által benyújtott módosító javaslattal egyetemben, és kérte a házelnököt, hogy a törvény sürgős kihirdetését kérje a köztársasági elnöktől.