Pénzhiány miatt nem kapnak sokkolót a rendőrök

Vágólapra másolva!
Pénzhiányra hivatkozva visszavonta az elektromos sokkolók beszerzéséről szóló rendőrségi utasítást az országos rendőr-főkapitány. A sokkolók vásárlásáról nem mondanak le végleg, elképzelhető, hogy a jövőben ismét előszedik a kérdést.
Vágólapra másolva!

Mégsem vesz elektromos sokkolókat a rendőrség. Erről Bene László országos rendőr-főkapitány döntött hétfőn, miután visszatért szabadságáról - mondta az [origo]-nak Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője. Garamvölgyi szerint pénzhiány miatt nem vásárolnak sokkolókat, a 100 darab készülék beszerzésére és tesztelésére elkülönített 18 millió forintot pedig átcsoportosítják és egyéb feladatokra költik el.

A sokkolók beszerzéséről még 2001-ben döntöttek, amikor programot dolgoztak ki a rendőrök fegyverzetének korszerűsítésére. Ez a program lezárult, utolsó lépése lett volna a sokkolók megvásárlása, ami most lekerült a napirendről. Garamvölgyi szerint azonban nem végleges döntésről van szó, előfordulhat, hogy a jövőben mégis vásárol sokkolót az ORFK.