A börtönből próbált irányítani a maffiaügy egyik vádlottja

Vágólapra másolva!
Csütörtökön a Kecskeméten folyó maffiaper tárgyalásán felolvasták azokat a lefoglalt leveleket, melyek szerint a letartóztatásban lévő ötödrendű vádlott még a börtönből is megpróbálta irányítani a pénzszerző akciókat.
Vágólapra másolva!

A május másodika óta, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, fokozott biztosítás mellett folyó büntetőperben, Radnai Lászlót és tíz társát emberölés előkészületével, fegyvercsempészettel és lőfegyverrel történt visszaéléssel vádolja az ügyészség.

Fodor Endre tanácsvezető bíró a bizonyítási eljárást a negyedik vádalkut kötött tanú meghallgatásával folytatta. A harmadik napja tartó meghallgatáson felolvasták azokat a leveleket, melyeket M. Richárd ötödrendű vádlott küldött a védett tanúnak.

A védett tanú, M. Richárd letartóztatásáig, testőrként dolgozott mellette. Miután 2004 őszén M. Richárdot letartóztatták, a védett tanú továbbra is kapta a havi fizetést, mely 170 ezer forint volt. Ekkor már M. Richárd barátnője adta a fizetést.

A levelekből az derült ki, hogy a letartóztatásban lévő gyanúsított utasításokat adott, hogy kitől kell behajtani a különböző, a korábbi üzletekből még járó tartozásokat. A levelekben behajtásokról, különböző pénzszerzési akciókról írt a börtönben lévő gyanúsított, melyek esetenként 5-10 millió forintos ügyletek voltak.

"Üzentem az ügyvédeken keresztül a Lacinak és a Péternek, hogy a szerbek vigyék el a balhét. Ha minket kidobnának, mindenkinek jó lenne" - áll az ötödrendű vádlott egyik levelében. A Laci az elsőrendű vádlott keresztneve, míg a Péter a másodrendűé. Egy másik levélben azt írta: "A havi léket szedd be, a részed levétele után add oda az Évának."

A védett tanú elmondta, hogy a letartóztatott gyanúsítottak és a barátnőik között az ügyvédek szállították a leveleket, de arról nem beszélt, hogy neki a leveleket ki juttatta ki. M. Richárd levelében megköszönte, hogy "intéztetek ide egy kapcsolatot, sokat segíthet".

M. Richárd levelében utasítást adott, hogy az R. kórházban egy D. nevű professzort keressen meg, aki "vagy így vagy úgy, írasson egy igazságügyi szakvéleményt, hogy ha Tökölön próbálnak gyógyítani, akkor meghalhatok". "Ha kell, vessetek be pénzt, ha nem elég, mást" - áll a levélben.

A védett tanú nyomozati vallomását is felolvasta a bíró. Korábbi vallomásában a tanú beszámolt arról, hogy megpróbálták elintézni, hogy az ügy elkerüljön Kecskemétről, mert Radnainak politikai és üzleti kapcsolatai is vannak Pesten.

"Elhangzott előttem, amikor Ricsivel és Radnaival voltam, ha rendőrségileg bárki bajba kerül, akkor az fél éven belül kint van, ebből az ügyből is mindenkit ki tudna hozatni" - vallotta a tanú. Elmondta: Ricsi élettársától is azt hallotta, megpróbálják elérni, hogy az ügy felkerüljön Pestre.

"Úgy emlékszem, Budapesten az ügyészségen van olyan ember, aki velük kapcsolatban áll" - mondta a tanú. "Egyértelmű volt számomra, hogy ha felkerül Pestre az ügy, akkor már senki nem lenne bent" - mondta. A védett tanú a tanácsvezető bíró által felolvasott levelekben foglaltakat értelmezte, korábbi vallomásait megerősítette.

Radnai László korábbi vallomásában tagadta az ellene felhozott vádakat, a csütörtöki tárgyalási napon, amikor egyszer megszólalt, azt mondta, hogy a tanúval betaníttatták a vallomását. A védett tanú további meghallgatásával folytatódik hétfőn a per, amikor a védelem képviselői kérdezhetnek a tanútól, és a vádlottak is észrevételeket tehetnek.