Körözést adnak ki a megvert kisfiú ellen

Vágólapra másolva!
Hiába mentek a bírósági végrehajtók rendőrökkel egy 11 éves kisfiúért, hogy a bírósági ítéletnek megfelelően kiadják a Németországban élő apjának, nem találták otthon. A fiú korábban többször is kijelentette, hogy inkább elszökik, mint hogy az apjához vigyék, mert brutálisan bánt vele. A gyerek ellen várhatóan nemzetközi körözést adnak majd ki. 
Vágólapra másolva!

Nem találták a bírósági végrehajtók azt a makói kisfiút, akit a bíróság döntése alapján Németországba akartak vinni, ott élő apjához. Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szemtanúja volt annak, hogy a gyermek délelőttre tervezett átadására hiába jöttek a makói házhoz a bírósági végrehajtók az apa ügyvédeivel rendőrök kíséretében, a gyermeket a házkutatás során sem találták meg.

Ha kedden délig nem kerül elő, a rendőrség nemzetközi körözést ad ki a gyermek után - mondta Bálint Béla, a gyermek nagyapja. A kisfiú hollétéről a rokonok nem tudtak felvilágosítással szolgálni. Az anya azt állítja, hogy a gyermeket a nagymamája vitte el.

Egyes információk szerint a fiú pszichiátriai intézetben van, ahova hétfőn vitték be, miután sokkos állapotba került, vélhetően a rá váró kiadatás miatt. A 11 éves Sebestyén korábban többször is kijelentette, így a gyámhivatal előtt is, hogy nem akar visszamenni apjához, aki rosszul bánt vele és verte, sőt öngyilkossággal, illetve szökéssel fenyegetőzött. A fiú apjának brutalitásáról több közjegyző is előtt született tanúvallomás is szól.

A fiú kiadatása ellen a Női és Gyermekjogi Központ is tiltakozott. Vezetője, Morvai Krisztina a hágai egyezmény alapján született döntések végrehajtására vonatkozó nemzetközi gyakorlatra hivatkozott, amely szerint a részes államok nem hajtják végre a bírósági határozatokat, amennyiben az érintett gyermek ellenáll, tiltakozik. A központ megkérte Lamperth Mónika belügyminisztert és Göncz Kinga gyermekvédelemért felelős minisztert, hogy gondoskodjanak a gyermek emberi jogainak védelméről. Ugyancsak miniszteri segítséget kért a kisfiú védelmének érdekében Sándor Klára SZDSZ-es ügyvivő. Takáts Tamás énekes egy reggeli tévéműsorban arról beszélt, hogy egy hírességekből álló élő lánccal védték volna meg Sebestyént a végrehajtóktól. Azonban erre nem került sor, mivel a gyerek ismeretlen helyen van.

Sebestyén több mint egy éve érkezett Németországból Magyarországra anyjával, aki ekkor sérüléseket fedezett fel a testén. Az orvosok megállapították, hogy a nyomok súlyos és rendszeres bántalmazásra utalnak. A fiú szavai is alátámasztották mindezt. Az apja azóta nem kereste sem személyesen, sem telefonon a fiút, hanem hatósági úton próbálja megszerezni a gyerekét. Egy jogerős német bírósági határozat neki ítélte a fiút, az anya ugyanis írásban mondott le róla. Ő a lemondást azzal magyarázta később, hogy nem ismerte jól a nyelvet, és félrevezették.

[origo]-MTI