Színészek adnak elő drogellenes kiáltványt

Vágólapra másolva!
Drogellenes hét kezdődött hétfőn, melynek fő céljaként azt tűzték ki a szervezők, hogy a drogozás helyett más elfoglaltságokra hívják fel a fiatalok figyelmét. Vasárnap színészek és más ismert emberek olvasnak fel drogellenes kiáltványt a város forgalmas pontjain.
Vágólapra másolva!

A hétfőn elkezdődött drogellenes héten a szervező Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium fő célként azt tűzte ki, hogy a drogozás helyett más elfoglaltságokra hívják fel a fiatalok figyelmét, valamint minél bővebb információkat szeretnének eljuttatni a drogozás hatásairól. A Magyar Televízió egész héten a droghasználattal foglalkozó filmeket, vitaműsorokat tűz műsorra.

Szerdán nyílik meg és egy hétig lesz látható a Dorottya utcában a Köztes Átmenetek a Drogokról című kiállítás, amely hétköznap 14 és 19 óra között, szombaton 10 és 17 óra között várja a látogatókat. Ez az interaktív utazó kiállítás 2001-ben indult el a Természettudományi Múzeumból és bejárta az ország számos városát, sőt eljutott az országhatáron túlra is. Pénteken az Országos Rendőr-főkapitányság labdarúgó-kupát és nyilvános fórumot szervez "Drog-kritikák" címmel.

Vasárnap a város forgalmas pontjain - a Nyugati téren, az Erzsébet téren, a Moszkva téren - színészek és más ismert emberek olvassák fel a világnap alkalmából készült 101 pontos kiadványt. A gyűjtemény a droghasználat nélkül elérhető, mégis szenvedéllyel teli élethelyzeteket mutatja be.

Június 26-a 1987 óta a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napja. Az ENSZ közgyűlése ezen a napon deklarálta, hogy a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében a nemzetek összefogására, valamint a kereslet és kínálat csökkentés egyensúlyára épülő beavatkozásokra van szükség. Az elmúlt tíz évben Európában emelkedett a droghasználat, így Magyarországon is növekedett a fogyasztás, de ez még mindig alatta marad az európai átlagnak. Európa-szerte a 15-16 éves korosztályt tartják a legveszélyeztetettebb korcsoportnak.