Senki nem mondhat nemet a vizsgálóbizottságoknak

Vágólapra másolva!
Egy törvényjavaslat értelmében pénzbírsággal büntetnék azokat az állampolgárokat, akik nem jelennek meg az országgyűlési vizsgálóbizottságok előtt. Aki többszöri hívásra sem megy el, azt elővezettethetik. Ezen kívül igazmondási kötelezettséget is előírnának.
Vágólapra másolva!

Az állampolgárok számára az országgyűlési bizottságok előtti kötelező megjelenést és az igazmondás kötelezettségét állapítaná meg az Országgyűlés törvényben kihirdetett házszabálya - mondta Szabó Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője, a törvényjavaslat egyik előterjesztője pénteki sajtótájékoztatóján. A javaslat szerint arra, aki nem jelenik meg az országgyűlési vizsgálóbizottság előtt, ugyanazok a szankciók vonatkoznának, mint a polgári perrendtartás szerint arra, aki a bíróság előtt nem jelenik meg - közölte a politikus az általa és Eörsi Mátyás SZDSZ-es képviselő által beterjesztett javaslatról.

Aki nem jelenik meg azt bírságolni lehetne, illetve ha többször elmulasztja a megjelenést, akkor elő is lehetne vezetni. Szabó Zoltán elmondta: indítványozzák, hogy a bizottság előtt tett hamis tanúvallomás éppúgy Büntető törvénykönyv hamis tanúzásról szóló paragrafusába ütközzön, mint a bíróság előtt tett tanúvallomás.

Az úgynevezett Mécs-bizottság tevékenysége után határozott úgy az Alkotmánybíróság, hogy a vizsgálóbizottságok működését törvényben kell szabályozni, így a megidézettek jogait és kötelezettségeit is rögzíteni kell benne. A kétharmados támogatást igénylő törvényjavaslatot várhatóan hétfőn kezdi tárgyalni a parlament, a zárószavazás pedig július 4-én lesz.