Huszonhat gyanúsított K & H-ügyben

Vágólapra másolva!
Huszonhat gyanúsítottja van eddig a K & H Equities-ügynek, akiket összesen 35 bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján a rendőrség. Hét gyanúsított korábban a pénzintézet ügyfele volt. A hatóságok összesen 7,2 milliárd forintnyi vagyon zár alá vételét rendelték el.
Vágólapra másolva!

Bár a nyomozás még nem zárult le, a rendőrség szerdai sajtótájékoztatóján ismertette az eddigi eredményeket. Papp Csaba ezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztályvezetője elmondta: az ügynek 26 gyanúsítottja van, kettőjük ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. A gyanúsítottak közül heten korábban a pénzintézet ügyfelei voltak.

A nyomozás várhatóan csak július végén zárul le vádemelési javaslattal, de a lényegses nyomozati cselekményeket már elvégezték - közölte az NNI ezredese. Papp Csaba szerint már csak az iratismertetések (a jövő héten kezdődnek), illetve néhány technikai jellegű dolog van hátra, a nyomozás lényegi megállapításai várhatóan már nem változnak. Esetleg annyiban, hogy a 26 gyanúsított közül egy-két esetében megszüntethetik a gyanúsítást, de ők nem az ügyben érintett ismertebb nevek - közölte az ezredes.

A nyomozás megállapításai szerint a brókerügy 26 gyanúsítottját öszesen 35 bűncselekménnyel gyanúsítják. A 35 bűncselekmény hét típusba sorolható: okirat-hamisítás, sikkasztás, pénzmosás, vesztegetés, orgazdaság, befolyással üzérkedés, bűnpártolás.

A nyomozás során csak Kulcsár Attilát 46 alkalommal hallgatták ki, vallomása közel 300 oldalt (pontosan 294-et) tesz ki. Az egész brókerügyben 55 372 oldalnyi irat keletkezett, ami 130 kötetet ad ki. Ezek egymás mellé téve 5,2 méter hosszan foglalják a polcokat.

A nyomozó beszámolt arról, hogy eddig 15 millió forintra rúgnak a vizsgálat bűnügyi költségei, ezek jellemzően utazási költségek, tolmácsok, szakértők díjai, a hatóságok munkája nincs benne.

Összesen 7,2 milliárd forintnyi vagyon zár alá vételéről rendelkeztek. 17 személy esetben - akik ügyfelek voltak - 5,2 milliárd forint, illetve természetes és jogi személyek esetében kétmilliárd forint zár alá vételét rendelték el. Az ezekről szóló határozatok egy része már jogerős (7 gyanúsított esetében, körülbelül egymilliárd forint értékben), egy részének végrehajtása még folyamatban van.

A nyomozás megállapításai szerint összesen 20,8 milliárd forintnyi vagyonra követték el a bűncselekményt, vagyis ennyi pénz mozgott jogellenesen. Összesen 10,7 milliárd forint kár keletkezett. Ennek egyharmad része az ügyfeleknek ígért kamatokat fedezte, egyharmadát jellemzően off shore cégeknél (például Britton) fektették be, a harmadik harmadot saját céljaikra fordították a gyanúsítottak. Ennek az összegnek jelentős része megvan, például a zár alá vételek között - közölték a rendőrök.

A vizsgálat közel két éve, 2003. júliusában indult a K&H Equities Rt.-nél elkövetett több mint húszmilliárdos sikkasztás és más bűncselekmények gyanúja miatt. A nyomozást a törvény szerint heteken belül be kell fejezni. A vizsgálat fő gyanúsítottja Kulcsár Attila, a K & H Equities egykori vezető beosztású munkatársa. A gyanúsítottak között van még a K&H volt vezérigazgatója Rejtő E. Tibor is.