Gázolva védik szállítmányukat a kamionosok

Vágólapra másolva!
Sok veszély leselkedik a kamionosokra külföldi útjaik során, de a legnehezebben kivédhető rablás a rendőrök által kért kenőpénz - mesélték a sokat tapasztalt kamionosok, akik, ha úgy adódik, egy terepjárón is átgázolnak. A terepet ismerők szerint Nyugat-Európa semmivel sem biztonságosabb Közép-Ázsiánál, egyedül menni pedig biztonságosabb, mint fegyveres kísérővel.
Vágólapra másolva!

Kelet-Európa és Közép-Ázsia semmivel sem veszélyesebb a kamionosoknak, mint Nyugat-Európa - mondják azok a sofőrök, akik rendszeresen járnak a távoli keleti vidékeken. Azok a cégek, amelyek nyugatra szállítanak, túl kockázatosnak tartják a keleti utakat, ezért arrafelé inkább nem vállalnak fuvarokat, elég veszély leselkedik rájuk többek között Franciaországban is. Moszkva környékén a múlt héten rabolták ki egy magyar kamion teljes szállítmányát.

"Sajnos eléggé védtelenek a kamionosok a támadásokkal szemben" - jelentette ki a leginkább az EU-s országokba szállító Danger Trans ügyvezető igazgatója, Andrasek Szilárd. A cég nem is vállal fuvarokat a kelet-európai országokba, mivel nem tartják eléggé biztonságosnak azokat. De a dél-európai országok és Franciaország sem teljesen kockázatmentesek a kamionosok szerint. "Vannak olyan megbízóink, akik a franciaországi fuvarok esetén kikötik, hogy a sofőrnek kötelező kivennie a pihenőjét még Németországban" - mondta az ügyvezető, aki hozzátette, hogy főleg Párizs és Marseille környékét tartják veszélyesnek. Nyomkövető berendezésekkel, fizetőparkolók igénybevételével, előre megtervezett, de titokban tartott útvonalakkal próbálják csökkenteni a kockázatokat. "Próbálunk anonimok maradni, nincsenek feliratok a járműveinken, hogy minél nehezebb lehessen beazonosítani azokat" - mondta a Danger Trans vezetője, aki szerint akkor leselkedik a legnagyobb veszély a kamionosokra, amikor nagy értékű, könnyen értékesíthető árukat szállítanak.

"Vannak játékszabályok, amelyeket be kell tartani" - mondta a Kaukázusba, Üzbegisztánba, Kazahsztánba és Szibériába is szállító Szibéria Trans ügyvezetője, Nagy László, aki sofőrként is bejárta Európát és Ázsiát. Szerinte Oroszország, illetve a volt Szovjetunió területe már egyáltalán nem veszélyesebb Nyugat-Európánál: nagyjából ugyanakkora eséllyel lesz bűncselekmény áldozata a kamionos nyugaton, mint például Közép-Ázsiában. "Legbiztonságosabb az, ha csak egy sofőr megy a kamionnal, és nincs kísérője" - ismertette cége aranyszabályait az ügyvezető, aki ezt azzal magyarázta, hogy ha ketten ülnek a fülkében, az gyanús: arra lehet belőle következtetni, hogy nagy értékű szállítmányt vihet a kamion, így potenciális célponttá válhat a bűnözök szemében. A fegyveres kísérőnek nincs sok értelme, ha valaki mindenáron biztosítani akarja a szállítmányt, célszerűbb több személygépkocsival kísérni a kamiont - mondta Nagy László.

"Ha kell, áthajtunk a terepjárón is"

"Amíg gurul a kamion, nem lehet gond: nem is lehet alkalmas kamionsofőrnek, akit mozgó járművében ki tudnak rabolni. A jobb kamionok nem csak a személyautókon, hanem a terepjárókon is át tudnak gázolni: vész esetén egyszerűen tovább kell menni, még ha ezzel az útonállókat elüti is az ember. Volt rá példa, hogy mellettem haladó kocsiból pisztolyt szegeztek rám, hogy álljak meg: kicsit rákormányoztam a kamiont, így gyorsan elbúcsúztunk egymástól, mivel az árokban kötöttek ki" - idézte fel kalandjait a kamionos, akit egyszer autóval próbáltak megállítani. "Egy kicsit megkoccantottam a Zsiguli hátulját, és egyből a gázra léptek, és menekülőre vették a figurát, az első földúton lefordultak, és elporzottak" - mesélte Nagy László. A bűnözők sokszor szándékosan okoznak balesetet, hogy ezzel megállásra késztessék a kamionosokat. "Ezek a legnehezebb szituációk, de ilyenkor is csak az első rendőrőrsnél vagy más biztonságos helyen szabad megállni."

A kamionosoknak el kell gázolniuk az útra szaladó állatokat, nem szabad félrerántaniuk a kormányt, mivel azzal más autósokat is veszélyeztethetnek. "Egyszer egy harminc vaddisznóból álló konda szaladt ki elém az útra, nem tudtam semmit se tenni, végig kellett mennem rajtuk. Csak öt-tíz kilométerrel később mertem megállni, hogy megtisztítsam a kocsit a véres húscafatoktól, még mielőtt a következő faluba értem volna" - elevenített fel egy véres emléket Nagy László.

Pajszerrel osztanak igazságot

Megálláskor és a pihenőkben a legsebezhetőbbek a kamionosok. A legtöbb cégnél előírás, hogy csak fizetőparkolókban pihenhetnek a sofőrjeik, és ezt ki is fizetik nekik. Van, aki még ott is összeköti a két ajtót, amikor alszik, nehogy valaki kívülről bemászhasson. "Baseballütő, kés, gázspray" - sorolta a legjellemzőbb kamionos önvédelmi eszközöket Andrasek Szilárd. "A pajszer a legjobb, mivel az teljesen legális, és nagyon hatásos. Legtöbbször elég felmutatni, és elmarad a balhé" - érvelt Nagy László. A pajszert a kamionosok egymás ellen is szokták használni. "Van hogy napokig kell várni egy határátlépésre vagy a vámra. Így senki sem szereti, ha egy-egy türelmetlen társa megelőzi a türelmesen várakozó kamionoszlopot. Ilyenkor előkerülhet a pajszer, törhet a szélvédő" - hozott fel példát a szerszám sokoldalúságára a Szibéria Trans vezetője, megjegyezve, hogy az előzésben levő jármű ellen pedig követ szoktak használni.

Egyféle rablás van, amit nem lehet kivédeni: a rendőrök által kért kenőpénz, a baksis. Ha a kamionos nem fizet, akkor kisebb-nagyobb kényelmetlenséget okoznak neki, így aztán általában kifizeti azt az öt-tíz dollárt, amit kérnek. A kilencvenes évek elején például a Hungarocamionnál a törökországi utakba hivatalosan is belekalkulálták a baksisdíjat. "Oroszország kaukázusi területein, Dagesztán környékén a leggyakoribb a baksiskérés, van, amikor szinte kilométerenként állítják meg a kamionost, aki a végén már nem is fizet" - meséli tapasztalatait a kamionos.

"Kína, Pakisztán, Afganisztán" - sorolta azokat az országokat Nagy László, ahova cége nem vállalna fuvarokat. "A kazah kollégák mesélték, hogy Kínában több külföldi kamionsofőrt is megöltek, hogy megszerezzék a rakományt. Az utóbbi két oszág pedig még Kínánál is veszedelmesebb" - indokolta a kivételeket.

Kozák Dániel