Hillert és az SZDSZ-t büntetnék az MSZP-sek

Vágólapra másolva!
Dühösek és sértődöttek a szocialisták az SZDSZ-re az elnökválasztás miatt. Sokan "bosszút állnának", mert úgy érzik, "orrba vágta őket az SZDSZ, amit nem lehet balga mosolygással, tétlenül nézni". Ezért van, aki újraértelmezné a koalíciós szerződést és az összes szabad demokrata államtitkárt kirúgná. Bár Hiller István nem akar távozni a párt éléről, több párttársa szerint viszont a kongresszuson le kellene mondania.
Vágólapra másolva!

Az [origo] megkérdezett több szocialista politikust arról, mit gondolnak az elbukott elnökválasztásról, hibáztatják-e a pártvezetést és az SZDSZ-t, mit várnak a szombati rendkívüli kongresszustól. Sokan úgy vélték, Hiller István pártelnöknek távoznia kellene a párt éléről. Emellett általános vélekedés volt az is, hogy az SZDSZ-t is meg kell büntetni valahogyan. (Az SZDSZ nem támogatta Szili Katalint az államfői posztra.)

Az egyik, a Fiatal Baloldalhoz tartozó politikus szerint elkapkodott dolog szombatra összehívni kongreszust. A cél az, hogy megvitassuk a politikai helyzetet, áttekintsük a koalíciót érintő kérdéseket. A párt azonban most tele van még indulatokkal, túlfűtött a hangulat, így nem lehet tiszta fejjel dönteni - vélte. Hozzátette: kedden este beszéltek a helyi pártszervezetben az elnökválasztásról, ahol egy nagyon indulatos vita keretében többen felvetették: fel kellene szólítani Hillert, mondjon le az elnöki posztról.

Egy másik, névtelenséget kérő budapesti szocialista politikus azt mondta: Hiller alatt rezeg a léc. Szerinte a kongresszuson Hiller esetleges távozása és az SZDSZ "megmogyorózása" lesz a két legfontosabb téma. Úgy vélte, a kongresszus tagjainak nagy része, hogy elkendőzze saját felelősségét, SZDSZ-ellenes lesz, így valószínűleg sokan követelik majd a szabad demokraták "megbüntetését". Akár a koalíció felbontása is felmerülhet szombaton, de mivel ez sokak érdekeit sértené, - így az országgyűlési képviselőkét -, ezért nem valószínű, hogy végül arról döntetenének a kongresszuson, hogy felbontják a koalíciót.

A Fiatal Balodal az elnökválasztás után közleményében úgy fogalmazott: "Sajnáljuk, hogy a Magyar Szocialista Párt, és az ország legnépszerűbb politikusa, Szili Katalin ilyen helyzetbe került. Ugyanakkor határozottan kérjük, hogy a Magyar Szocialista Párt elnöksége értékelje a jelenleg kialakult helyzetet, és vonja le a megfelelő konzenkvenciákat, valamint vizsgálja felül a további koalíciós együttműködést a Szabad Demokraták Szövetségével."

Szitka Péter, a Fiatal Baloldal elnöke arra a kérdésre, hogy mit értettek azon, hogy a vezetés vonja le a konzekvenciákat, azt mondta: a vezetésnek értékelni kell a kialakult helyzetet, hogy ebből személyi következtetéseket vonnak-e le, az egy másik kérdés. Az elnökválasztást nem lehet szó nélkül hagyni, erre a pártnak mondania kell valamit - mondta Szitka.

Arra a kérdésre, hogy milyen koalíciós együttműködést tud elképzelni, azt mondta: már nem ugyanaz a két párt viszonya, mint fél évvel ezelőtt volt. Más értékeken és alapokon működhet szerinte a koalíció ezután. A koalíciós szerződés írásba foglalt, hivatalos változata és a gyakorlat nem fedi egymást teljesen. Ezért az együttműködést újra kell gondolni, új viszonyt kell kiépíteni a két párt között - közölte a Fiatal Baloldal elnöke.

Egy, az [origo] által megkérdezett országgyűlési képviselő azt mondta: a tagságban most sokan követelik Hiller távozását. Emellett sokan bosszút állnának az SZDSZ-en. Az SZDSZ-szel szemben mindig is volt egy folyamatosan visszaszorított ellenszenv a párttagok nagy részében, ezt most nehéz lesz kezelni - vélte.

A képviselő szerint sokan, akik nagyon megsértődtek az SZDSZ-re, felvetették: rúgják ki az összes SZDSZ-es államtitkárt, mivel a koalíciós szerződésben nem rögzítették pontosan, melyik párt hány államtitkárt adhat. Orrbavágást nem balga mosolygással kell viszonozni - indokolta az elképzelést. Szerinte az elnökválasztás nem egyszerűen arról szólt, hogy ki lesz az államfő: igazából Orbán és Gyurcsány között kellett választani.

Egy MSZP-s megyei elnök az [origo] megkeresésére viszont óvatosabban fogalmazott, azt mondta: nincs értelme bosszút állni az SZDSZ-en. Az MSZP-t megbántották, de ez az együttműködés tartalmi részét nem érintheti. Nem ugyanúgy, de folytatni kell a koalíciót - mondta. Nem gondoltuk, hogy tényleg cserben hagynak minket, bár tényleg nem egyeztünk meg. Maximálisan csalódott vagyok. Ha az MSZP személy lenne, most könnyes lenne a szeme - közölte.

Hiller István, az MSZP elnöke közvetlenül a keddi, harmadik szavazás után azt mondta az [origo] kérdésére, hogy nem mond le. Akkor még azt is közölte, hogy rendkívüli kongresszus összehívását sem tartja most indokoltnak. Kedden este, az MSZP elnökségi ülését követően azonban a pártelnök bejelentette, hogy szombaton mégis lesz kongresszus. Amellett ugyanakkor kitartott, hogy nem mond le posztjáról.

Szerda reggel a Nap-keltében elmondta azt is, hogy vannak viták és nézetkülönbségek, elsősorban nem a párton belüli, hanem a koalíciós partnerhez fűződő viszony tekintetében. Ezt az elkövetkező napokban, a kongresszuson világosan és egyértelműen tisztázni kell - mondta.

Hiller szerint nem lehet úgy elindulni a parlamenti választásokon, hogy a párt az alapkérdésekben nem egységes, és ez az utolsó pillanat, amikor egy ilyen köztársaságielnök-jelölés és -választás után a párt ezeket a dolgokat tisztázza. Az elnök és az elnökség felelőssége természetesen jelentős - válaszolta Hiller István az ezt firtató kérdésre.

Mint mondta, úgy gondolták, hogy a koalíciós szolidaritás egy ilyen fontos ügyben erősebb lehet, mint egy párt politizálása "saját, viszonylag szűk szavazóbázisa számára". "Őszintén hittünk abban, hogy az SZDSZ parlamenti frakciójának legalább egy része, amelyik nem utasítja el Szili Katalint, a szavazáson, legalább a harmadik fordulójában tudja támogatni" - tette hozzá.

Hittek abban, hogy a parlamenti képviselők "veszik azt az adást, hallgatnak arra, hogy az emberek igen nagy többsége, az összes felmérés szerint Szili Katalint támogatja". Úgy gondolták, hogy az a támogatás, amelyet politikusként, a parlament elnökeként, köztársaságielnök-jelöltként élvez az emberek körében, hatást gyakorolhat az SZDSZ-képviselők gondolkodására.

Az SZDSZ elnöke viszont úgy véli az általunk megkérdezett MSZP-sekkel ellentétben, hogy nem várható olyan fordulat a szocialista párt szombati kongresszusán, ami megnehezítené a koalíciós együttműködést. Kuncze így nem tarja elképzelhetőnek, hogy szabad demokrata miniszterek távozzanak a kormányból az államfőválasztás miatt.

Kuncze arra a kérdésre, hogy miért nem terjedt ki pártjának szolidaritása a köztársasági elnök megválasztására, azt közölte: az ilyen kérdések nem szolidaritás, hanem megegyezés alapján dőlnek el, és a két párt nem tudott megegyezni közös jelöltben. Mint mondta, utólag úgy látja, a szocialista párt saját magával akarta elhitetni, hogy ezt a problémát megoldják. Sorozatosan hoztak - mint utólag kiderült - rossz döntéseket.