Jogi segítséget is nyújt a kormányzati tudakozó

Vágólapra másolva!
Júliustól egy telefonszámon bármilyen kormányzattal kapcsolatos kérdésre választ kapnak az állampolgárok. Az érdeklődőt jogszabályokról, vagy éppen egyes hatósági ügyek elintézésének módjáról is tájékozódhatnak - helyi telefontarifáért - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Július 8-tól indul el az a telefonos ügyfélszolgálat, amelyen az államigazgatással kapcsolatos valamennyi kérdésükre választ kaphatnak az állampolgárok. A tavaly decemberben a központ működtetésére kiírt pályázatot a Sykes Közép-Európa Kft. nyerte, 690 millió forintos ajánlattal - írja a Népszabadság.

A munkanapokon hívható call-centertől a hatályos jogszabályokon kívül, hatósági ügyek elintézésének módjáról is felvilágosítást lehet kérni, és nem csak telefonon, hanem e-mailben, faxon vagy hagyományos levélben is. Bonyolultabb ügyek esetén az ügyfélszolgálat munkatársai az érintett tárcáktól vagy országos hatáskörű szervektől kérnek állásfoglalást, majd tájékoztatják az érdeklődőt. A szolgáltatást ingyenes, csupán a helyi telefontarifát kell fizetnie a hívónak.

László György a Sykes Közép-Európa Kft. ügyvezetője szerint már több uniós tagállamban is működik hasonló rendszer, ők elsősorban a görög tapasztalatokból indultak ki. Ott évente másfél-kétmillió hívást kap az ügyfélszolgálat, amit egy többtucatnyi alkalmazottal dolgozó nagyüzem fogad. A munkatársak között lesznek pályakezdő jogászok, és több évtizedes államigazgatási gyakorlattal rendelkező, tapasztalt közigazgatási szakemberek is. A cég kötelezettséget vállalt, hogy a kérdések zömét azonnal képesek lesznek megválaszolni - írja a Népszabadság.