Palotaforradalomra készülnek a kőbányai MSZP-ben

Vágólapra másolva!
Haragos hangvételű közleményben tiltakozott a X. kerületi MSZP több alapszervezetének vezetője, mert szerintük a helyi elnökség néhány tagja fantomtagok segítségével szerzett pozíciókat. A lázongó tagok azzal fenyegetőznek, hogy kiválnak a pártszervezetből, és a Köztársaság téren, az MSZP országos központja előtt ismertetik problémáikat, ha nem kapnak választ az üggyel kapcsolatos kérdéseikre. A kerületi vezetők szerint a lázongók megtévesztett, sértődött emberek, akik vádaskodnak.
Vágólapra másolva!

Kettészakadhat a kőbányai MSZP a helyi szervezetet is elérő fantomtagbotrány miatt. Lázongó tagok egy csoportja állítja ugyanis, hogy kerületi pártvezetők fantomtagok segítségével szereztek pozíciókat. "Lehet-e demokratikusnak nevezni azt, ha valaki pártlétszámot duzzaszt fiktív tagokkal, azért hogy az így kialakult többséget kihasználva dolgozhasson az állami bevételek újraelosztásában"- kérdezik közleményükben. "Kiválunk és önálló, egységes alapszervezetben fogjuk követelni a vizsgálatot, ha érdemi, írásos és megnyugtató választ nem kapunk az MSZP felső vezetésétől."- írják közleményükben az állításuk szerint 4-500 helyi tagot képviselő, 15 kerületi alapszervezetet tömörítő "Tiszta közéletet Kőbányán!" csoport szóvivői.

Nyilatkozatukban hozzáteszik: ha nem kapnak megnyugtató választ kérdéseikre, a párt országos központja előtt, a Köztársaság téren tartanak sajtótájékoztatót, ahol a vitás ügyeket újra felhozzák. Ezt megelőzően hétfőn nyilvánosságra hoznak leleplező dokumentumokat - ígérik.

A forrongó alapszervezeti vezetők szerint a kőbányai szocialisták elnöksége eltérő adatokat közölt arról, mekkora az alapszervezet létszáma. 976 és 1920 közötti számok hangzottak el a létszámmal kapcsolatban. A tiltakozást szervező vezetők feljelentést fontolgatnak, okirathamisítás, személyi adatok jogtalan felhasználása, hamis adatokkal való visszaélés bűncselekmény alapos gyanúja miatt. A közlemény utal arra is, hogy a forrongó tagok közül többeket megfenyegettek, így volt, akit leváltottak egy kerületi önkormányzati kft. éléről, mások ellen, akik nevüket adták az akcióhoz, vizsgálatokat kezdeményeztek.

Azzal is vádolják a jelenlegi vezetőket, hogy bár kötöttek egy megállapodást a budapesti MSZP-elnökség segítségével, miszerint helyet kapnak a kerületi elnökségben és közösen végzik a tagrevíziót, a jelenlegi elnökség felrúgta a megállapodást. "Nem kaptunk pontos információt a taglétszámról, sem magyarázatot a korábbi káoszra, a vezető tisztségekben pedig érdemben nem dolgozhatunk"- írták.

Szász Csaba kőbányai MSZP-elnök az [origo]-nak azt mondta, a tagrevízió folyamatban van és hamarosan megtudják, hogy hányan is vannak a helyi MSZP-ben. Szász szerint azért hangzott el többféle adat a kerületi pártszervezet taglétszámáról, mert miközben még folyamatban van a nyilvántartások ellenőrzése, részadatok kerültek nyilvánosságra, ráadásul többször is belefogtak már a létszám ellenőrzésébe, de mindig újra kellett kezdeni a számolást. Az elnök azt mondta, az ügy tanulsága, hogy pontos, naprakész tagnyilvántartást kell vezetni. Hozzátette: semmi köze a forrongó tagok által említett leváltásnak az ügyhöz, szerinte más okok miatt döntöttek erről.

Kaszab Csaba kerületi alpolgármester-frakcióvezető, akit a lázongók közleménye név szerint is megvádol a fantomtagbotrány irányításával vádaskodásnak tartja az állításokat és azt mondta: az ügyben már született egy megállapodás, ami megoldást jelenthetett volna. E szerint kibővítik a kerületi elnökséget nyolc, a tiltakozók által delegált taggal. Míg a tiltakozó tagok szerint a jelenlegi elnökség rúgta fel ezt az egyezséget, addig Kaszab a lázongókat okolja. Szerinte ugyanis éppen azért nem sikerült kibővíteni a helyi elnökséget, mert a tiltakozók nem írták alá az erről szóló dokumentumot.

Az alpolgármester szerint mindezek ellenére egységes a kőbányai MSZP, a többség nyugalmat és békét akar, és készülni a 2006-os választásokra. Közölte azt is, szerinte megkérdőjelezhető, hogy a 15 alapszervezet nevében hány embert képviselnek a tiltakozók. Úgy vélte, nem 4-500, legfeljebb 100 tagot.

Csicsay Claudius Iván, a kőbányai körzet szocialista országgyűlési képviselője korábban az ügyről elsőként beszámoló Reggelnek azt mondta: - elvtársaim, de többségükben megtévesztett emberek.

Komáromi Gergely