Fecskék bénítottak meg hónapokra egy építkezést

Vágólapra másolva!
Augusztusban folytatódhat csak a XVII. kerületi Helikopter-lakópark egyik épületének építése, mivel az alapul szolgáló gödrökbe partifecskék százai költöztek. A környezetvédelmi hatóság azonnal leállította az építkezést, mivel a madár és a tojásai is védettnek számítanak.
Vágólapra másolva!

Leállította szerdán a környezetvédelmi felügyelőség a XVII. kerületi Helikopter-lakóparkban egy épület építését, mivel az annak alapjául szolgáló gödröt birtokba vették a partifecskék. (A leállás nem az egyik legnagyobb beruházó, a Home System Kft. ingatlanjaira vonatkozik.) A fecskecsaládok pár nap alatt telefúrták a puha földet, a lyukakba pedig közel 150 fészket építettek. Mivel a partifecske védett madárnak számít, a beruházó cég kénytelen várni augusztusig, vagyis addig, amíg kirepülnek a fiókák.

Szelényi Gábor, a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség zoológiai felügyelője az [origo]-nak elmondta: a helyszíni szemle során közel 300 lyukat találtak a lakópark helyéül szolgáló gödör falában. Az endoszkópos vizsgálat során kiderült, az üregek felében laknak fecskék, a fészkekben átlagosan 3-5 tojás található.

A természetvédelmi oltalom alatt álló partifecskék eszmei értéke egyedenként 10 ezer forint, ráadásul a védelem vonatkozik a tojásokra is. Így az építkezésen tanyát vert madarak értéke eléri a 7,5 millió forintot. A környezetvédelmi szakember szerint a hasonló esetek előfordulnak, de a pár nap alatt kifúrt több száz lyuk mindenképpen kuriózumnak számít. Szelényi elmondta: a tapasztaltabb építkezési cégek, úgy próbálják visszafogni a gyurgyalag és a partifecske fészeképítési invázióit, hogy védőhálót húznak fel a kiásott gödrökben.

Zsoldos Árpád, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársa elmondta: a partifecskék csoportosan fészkelnek, és rendszerint függőleges falakba vájnak 100-120 centiméteres lyukakat, ennek végén rendezik be a fészket. A fecskék főként a folyópartok kedvelik, a folyószabályzások miatt azonban az utóbbi időben építkezéseken is felbukkannak.