Előzetesben a 2 milliót elfogadó rendőr

Vágólapra másolva!
Előzetes letartóztatásba helyezték azt a rendőrtisztet, aki a gyanú szerint 2 millió forint kenőpénzt fogadott el. A gyanúsított fellebbezett a bíróság döntése ellen.
Vágólapra másolva!

Előzetes letartóztatásba helyezte a napokban vesztegetésen ért fővárosi rendőrtisztet az elsőfokú bíróság csütörtökön - közölték a Fővárosi Bíróság sajtótitkárságán. A X. kerületi kapitányság bűnügyi osztályvezetőjét kedden érték tetten az ügyészségi nyomozók, amint éppen kétmillió forint vesztegetési pénzt vett át egy magánszemélytől.

A Fővárosi Bíróság sajtótitkárságán elmondták, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság nem jogerős végzésében 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat. Az első fokú határozat indoklása szerint a rendőrtiszt szabadlábon hagyása esetén fennáll a veszélye a szökésnek, elrejtőzésnek, illetve a bizonyítékok megsemmisítésének, a tanúk befolyásolásának. A végzés ellen fellebbezett a gyanúsított.

Korábban a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta: az eljárás jelenlegi adatai szerint azért kapta a kétmillió forintot a bűnügyi osztály vezetője, hogy a kapitányságra érkezett egyik bejelentés ügyében ne induljon büntetőeljárás. A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal "vezető beosztású, fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés" bűntettének megalapozott gyanújával indított eljárást a rendőrtiszt ellen, aki tagadta bűnösségét. A gyanúsításban szereplő bűncselekmény a törvény szerint akár tíz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.