Veszélyes türelemjáték kezdődik novemberben Pakson

Vágólapra másolva!
Világpremier lesz a paksi 2-es blokk sérült fűtőelemeinek kiemelése, mivel hasonló baleset még nem volt a világon, így kiforrott eljárás sincs, amivel a kármentesítést elvégezhetnék. A paksi atomerőmű novemberre tervezi a kárelhárítást, aminek a költségei elérhetik az egymilliárd forintot. A zöldek viszont állítják, hogy az atomerőmű időhúzásra játszik, a javításhoz ugyanis le kéne állni, ami pedig bevételkieséssel járna.
Vágólapra másolva!

A világon eddig sehol nem alkalmazott technikával emelik ki várhatóan még az idén a sérült fűtőelemeket a paksi 2-es blokk tisztítótartályából. Ennek oka, hogy a paksihoz hasonló baleset a világ egyetlen atomerőművében sem történt eddig. Az erőmű 2-es blokkjában a fűtőelemek tisztítása közben 2003. áprilisában súlyos üzemzavar történt, melynek során megsérültek a fűtőelemek. A hétfokozatú biztonsági skálán hármas erősségű üzemzavar miatt radioaktív gázok szabadultak ki az erőműből.

Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főosztályvezetője az [origo]-nak elmondta: a paksi kárelhárításhoz leginkább az az eset hasonlítható, amikor az Egyesült Államok harrisburgi atomerőművéből 1979-ben eltávolították a sérült fűtőelemeket. Az amerikaiak dolga viszont annyival könnyebb volt, hogy ott nem egy vízzel teli tartályból kellett kiemelniük a fűtőtesteket, hanem magából a reaktorból. Ez esetben ugyanis szét lehetett vágni a sérült alkatrészeket, Pakson viszont a kármentesítés a marokkó nevű játékhoz hasonlít majd, ahol a rudakat úgy kell a medencéből egyesével kiemelni, hogy a többi fűtőrúd ne mozduljon el, illetve sérüljön meg. Ekkor ugyanis fennállhat a lokális láncreakció veszélye, amelynek során sugárzó anyagok szabadulhatnak fel.

Az OAH főosztályvezetője elmondta: az erőmű ütemtervében az szerepel, hogy a cég novemberben kezdené el a kárelhárítási munkát, az ehhez szükséges engedélyeket azonban eddig még nem kapta meg Paks. Az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alatt működő OAH viszont dátumot nem tűzött ki célul, a hatóság csak annyit jelzett, hogy a kármentesítés minél előbb, és a lehető legnagyobb biztonság betartásával történjen meg.

A kárelhárítás elvégzésére az orosz TVEL cég kapott megbízást, a költségek pedig elérik az egymilliárd forintot. A 3-4 tonna súlyú fűtőelemek kiemelését végző 30-50 szakember képzése jelenleg zajlik Oroszországban. Arról viszont továbbra sincsen döntés, hogy mi legyen a kiemelt atomhulladék sorsa, egyelőre az sem dőlt el, hogy itthon marad, avagy külföldre kerül-e. Fichtinger szerint az biztos, hogy a sérült részek olyan tokokba kerülnek, amikben bárhova elszállíthatóak lesznek.

A zöldek valószínűtlennek tartják, hogy novemberben megkezdődhetnek a kármentesítési munkák. Perger András, az Energia Klub munkatársa szerint Paks az időhúzásban érdekelt, a munkálatok idejére ugyanis le kéne állítani a 2-es blokkot, ami bevételkiesést okozna az erőműnek. Ráadásul kockázatos helyzetet is teremtene, mivel hasonló mentesítést eddig még nem végeztek. A civil aktivista szerint azért sem valószínű a novemberi szerelés, mivel a tavaly újraindított blokk addigra nem tölti ki a gazdaságos üzemeltetéshez szükséges 320-330 napot, ami előtt pedig nem szokás egy blokkot leállítani. Így legkorábban 2006 tavaszán történhet meg a kiemelés, az viszont kérdéses, hogy a választási kampány alatt belefogna-e Paks egy ilyen műveletbe - véli Perger.