Drágán nyomják a BKV-jegyeket

Vágólapra másolva!
A BKV évente 400 milliót költ jegyek és bérletek nyomtatására, szakemberek szerint a valós ár sokszorosát. Közben elkezdődött a közös bérlet gyártása, a munka egyelőre a tervezői fázisban van. A közös változat a jelenlegi BKV-bérleteknél tíz százalékkal lesz drágább.
Vágólapra másolva!

A közlekedési vállalat évente csaknem négyszázmillió forintot költ a bérletszelvények és jegyek nyomtatására. A jegyek gyártására a BKV a Pátria Nyomdával kötött hosszú távú szerződést. Több mint negyven éve ez a nyomda állítja elő a jegyeket. A pályáztatás alól a Közbeszerzési Tanács ajánlása menti fel a céget. E szerint ugyanis a korábban született hosszú távú, vagy meghatározatlan időre szóló szerződéseket nem kell felmondani, és a megállapodás tárgyát nyilvánosan meghirdetni - írja a Népszabadság.

Független nyomdai szakértők úgy vélik, a BKV drágán veszi a jegyeket, ha - számítások szerint - nyolc forintot ad darabjáért. Egyesek szerint a szelvények bekerülési ára legfeljebb 2-3 forint lehet a hologramozással együtt. A Népszabadság információi szerint a vidéki városok közlekedési vállalatai a szintén több biztonsági elemmel ellátott jegyeket 1,50-1,80 forintért vásárolják.

Lucza Mihály, a fővárosi közlekedési vállalat menetdíj-bevételi főosztályvezetője elmondta: a törvény szerint esetükben nincs szükség a nyomdák nyílt versenyeztetésére, az árak ilyen összevetése pedig nem több, mintha az almát a krumplival mérnék össze. A BKV-jegyek ugyanis annyira egyediek, hogy nincs is a piacon összehasonlításra alkalmas, a jegyekhez hasonló nyomdai termék.

Közben elkezdődött a közös bérlet gyártása, a munka egyelőre a tervezői fázisban van. A szelvény érvényes lesz a főváros határán belül a BKV mellett a vasútra és a Volán buszaira is. A szelvényeket a BKV gyártatja, de nyilvános tendert nem írt ki rá. Lucza Mihály szerint a 320 ezer darab szelvény gyártása várhatóan 2,5-3 millió forintba kerül majd.