Pázmányosokat gyanúsítanak az érettségi-ügyben

Vágólapra másolva!
Tucatnyi iskolában felbontva találták a rendőrök az érettségi tételeket tartalmazó borítékokat - értesült a Népszabadság. A lap úgy tudja, a tételek idő előtti közzététele miatt indított nyomozás három gyanúsítottja közül kettő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója. A rendőrség nem erősítette meg a lap értesülését, és az egyetem sem kapott hivatalos tájékoztatást.
Vágólapra másolva!

Az érettségibotránnyal kapcsolatban gyanúsítottként kihallgatott három fiatalember közül kettő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója, a harmadik pedig szülei családi vállalkozásában dolgozik - tudta meg a Népszabadság. Az egyik egyetemistáról bebizonyosodni látszik, hogy tagja volt annak a baráti társaságnak, amely 60 ezer forintért vásárolta meg a magyar- és a matematikatételeket, majd terjesztette azokat. A három gyanúsított azonban feltehetően csak a terjesztésben működött közre, de nem ők lopták el a tételeket. Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozóiroda szóvivője kijelentette, hogy nem tudja megerősíteni a lap állításait. "Mindössze annyit mondhatok, hogy valóban három fiatalt hallgattunk ki, ketten közülük egyetemisták, egy pedig tavaly érettségizett. Arról azonban, hogy melyik egyetemre járnak, nem nyilatkozhatok" - közölte.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen elmondták, hogy semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak arról, hogy az egyetem valamelyik hallgatójának köze lenne az érettségi botrányhoz. Az ügyről addig nem kívánnak nyilatkozni, amíg ilyen tájékoztatást nem kapnak. Remélik, hogy nem igazak a hírek, de ha mégis bebizonyosodik, hogy diákjaik az ügy gyanúsítottjai, "megteszik a szükséges lépéseket".

Rendőrségi forrásokból kiderült, hogy az 1080 iskolában végrehajtott tételes ellenőrzések során tucatnyi helyen felbontva találták az érettségi tételeket tartalmazó borítékokat. Várhatóan a hét közepére kiderül, hogy az érettségi tételeket szabályosan titkosították-e. A szabályos, azaz az arra jogosult személy által a törvényben előírt módon és formában végrehajtott titkosítás előfeltétele annak, hogy a rendőrség szolgálati titoksértés miatt eljárást indíthasson mindazokkal szemben, akik az így védett információkat jogosulatlanul megszerezték, birtokolták, másoknak továbbadták, illetve azokkal kereskedtek.

A telefonos háztartásban élők mindössze 17 százaléka követeli Magyar Bálint oktatási miniszter fejét az érettségibotrány miatt - derül ki a Marketing Centrum gyorsfelméréséből. A megkérdezettek 38 százaléka szerint az Oktatási Minisztériumot terheli az elsődleges felelősség, mert gondatlanul őrizték és kezelték a tételeket. 31 százalék a tolvajokra hárítja a felelősséget, 9 százalék szerint pedig valamelyik iskolaigazgató tehet arról, ami történt.