Felrobbant egy ház a fővárosban

Vágólapra másolva!
Öt ember sérült meg abban a robbanásban,amely vasárnap délután történt a főváros XIX. kerületében egy családi házban. A ház összeomlott, egy parkoló autó pedig kiégett - jelentette be a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
Vágólapra másolva!

Molnár Péter elmondta: az egyelőre tisztázatlan eredetű robbanás következtében hárman könnyebben, egy ember súlyosan, egy pedig életveszélyesen megsérült. Az életveszélyes sebesülésekkel kórházba szállított férfi harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, testének 30 százaléka égett meg.

A szóvivő elmondta, hogy a Hunyadi utca 96. alatti házban három lakás is kiégett, egy negyedik pedig részben károsodott. A parkoló autóban nem tartózkodott senki. A házban lévők közül egy személyt a rendőrség, a többieket pedig a tűzoltók mentették ki.

"A tűzoltóság tudomása szerint többen már nincsenek a kiégett házban, de azért a biztonság kedvéért kutyákkal vizsgálják a romokat" - tette hozzá Molnár Péter. Kitért arra, hogy a polgári védelem és az önkormányzat képviselői is a helyszínen tartózkodnak. Még nem lehet tudni, hogy szükség esetén hány embert kell ideiglenesen elszállásolni és hogy mekkora a kár.