Folytatódtak a közúti fuvarozók és a kormány közötti tárgyalások

Vágólapra másolva!
A közúti fuvarozói érdekképviseletek és a kormány közötti tárgyalások folytatódtak pénteken a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) épületében a fuvarozók és személyszállítók versenyhelyzetének javítása és fenntarthatósága érdekében - közölték fuvarozói érdekképviseletek.
Vágólapra másolva!

Részleteket egyik fél sem hozott nyilvánosságra, ám Galambos István, az Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) társelnöke a távirati irodának elmondta: jelentős fejleménynek tartja, hogy a Szanyi Tibor és Dióssy Gábor, a GKM politikai államtitkárai, illetve Csobánczy Péter, a PM főcsoportfőnöke által vezetett kormánydelegáció befogadta a közúti fuvarozók által összeállított javaslatcsomagot.

Az MKFE társelnöke kiemelte: az érdekképviseletek ennek alapján várják a kormány képviselői által ígért válaszajánlatot és a kapcsolódó garanciaelemeket, ám konkrét határidőben nem állapodtak meg. Galambos István elmondta: a megoldás érdekében a szakmai szervezetek a további tárgyalásokat készek akár hétvégén is folytatni, és a tárgyaláson részt vevők a kormány érintett szakminisztereinek bekapcsolódását is kérik.

Az MKFE társelnöke a mintegy kétórás tárgyalás pozitív eredményének tekinti azt is, hogy a kormány már nemcsak a gázolaj árába épített jövedéki adó csökkentésével, hanem a közúti fuvarozó vállalkozások versenyhelyzetének javításával, az adó- és járulék terheinek mérséklésével is foglalkozik.

Emlékeztetett arra, hogy a részt vevő szervezetek fenntartották korábbi állásfoglalásaikat, így egyebek mellett azt is, hogy ha a május 28-i közgyűlésig nem sikerül az MKFE tagsága számára elfogadható eredményeket elérni a kormánnyal folytatott jövedéki adó csökkentési tárgyalásokon, akkor az MKFE érdekérvényesítő bizottsága demonstrációs bizottságként működik tovább.

Az MKFE korábban kifejtett álláspontja szerint a magas üzemanyagár nemcsak a jövedéki adó, hanem az ugyancsak magas, 25 százalékos áfa, a magas forgalmazói haszon és a kormányzat ellentmondásos magatartásának következménye is. A kormányzat szerintük ugyanis látszólag fellép az üzemanyag magas ára ellen, ugyanakkor, a költségvetés nehézségei miatt az áfabevétel növekedése révén érdekelt a magas árban. Az MKFE szakértői által végzett számítások szerint az üzemanyag költsége csak töredéke azoknak a különböző elvonásoknak, adóknak, járulékoknak, amelyeket a fuvarozó vállalkozóknak fizetniük kell.

A Pénzügyminisztérium és a fuvarozók április 15-én lezárult szakértői tárgyalásain ugyanis egyetértés volt abban, hogy a fuvarozók által javasolt 10 forintos jövedékiadó-csökkentés által keletkező költségvetési bevételkiesést kiegyenlítheti a nagyobb gázolaj-forgalomból származó többletbevétel.

A pénteki tárgyaláson a fuvarozók részéről az MKFE mellett képviseltette magát a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT-Hungary), a Közúti Közlekedési Vállalkozók Szövetsége (KKVSZ) és a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (Fuvosz) is.